2019.NOVEMBER 29., PÉNTEK

 

screenshot-2019-11-28-at-06-50-32A kis Miám egy született vezető. Egyelőre még erőszakos vezető, így meg kell tanítani, hogyan törödjön a többiekkel. Emma erre tökéletes lesz, hiszen már most gondját viseli, aggódik érte és vigyáz rá. Ha sír viszi neki a tejet, folyton megnevetetteti és dicsekszik vele mindenhol mindenkinek. Nagyon jó növérke.

Az óvodában volt “elbírálás”, amit valójában egy szülői értekezlet keretén adták elő nekünk. Próbál spanyolul beszélni egyre többet és inkább az angol ajkú gyerekekkel barátkozik. Angolból természetesen az egyik legjobb a csoportjában. Viszont nagyon céltudatos és akaratos kisgyerek.

Sokszor, ha valaki sír, odaküldöm Miát, hogy menj öleld meg, vígasztald meg, kérdezd meg tőle mi a baj és segíts neki. Remélem így jobb vezetővé válik, hiszen az igaz vezető törödik és segít, megért és meghallgat.

Jómagam is észrevettem már párszor, hogy akármikor kiviszem a játszótérre, pillanatok alatt gyereksereget toboroz maga köré és ahogy ő mozog, úgy mozognak a gyerekek is. Nem fél senkitől, bátor nagyon. Odamegy az idegen gyerekekhez, megragadja a kezüket, elkezd velük beszélgetni és pillanatok alatt erős rapportot épít fel. Fearless leader az én kis Miám. 🙂

Emma nyugodtabb, ő megfigyelő. Figyel mindent, sosem sír, sosem nyafog és elfogad. Teljesen Mia ellentéte.

Az óvoda Montessori. Rengeteget alkotnak, festnek, barkácsolnak és a tanárok odafigyelnek a képességire, erősségeire, gyengeségeire, majd azt kommunikáljánk felénk. Visszajelzésként, nem bírálatként. Liberálisak nagyon és Mia imádja az ovit.

Maga az óvoda több kitüntetést is kapott az évek folyamán, aminek nagyon örülök, mert minden szülő a legjobbat akarja biztosítani a gyerekeinek. A legjobbat. Nem a legújabbat! 🙂 A legjobbat. Nem a legkönnyebbet!

rizs papírban wrap vegán finom és egészséges

Képen: Legújabb vegán csoda – rizspapírba tekert zöldségfinomságok rizzsel és chimichurri szósszal (vagy mogyorókrém)

Kinn ülök a teraszon. Lassan december lesz. Égeti a nap a hátamat. Ideje az árnyékba ülni. Ma is 28 fok lesz.

Emma drága édesen alszik itt mellettem a kocsijában. Mia oviban. Alex dolgozik. Ma is lesz nyitott ajtajuk. Én pedig nemrég értem haza fitnesz teremből. Holnap húzzák a 2 bölcsességfogam. Alig várom, hogy kinn legyenek. Most pedig nekiállokaz önfejlesztésnek és olvasom a Michael A. Singer könyvet. 🙂

Facebook