Ez a 100 napos kihívás egész önfelfedezővé nőtte ki magát. Alapjában véve, hogyha gyakorlod minden nap a siker szokásokat, egy idő után akarva akaratlanul is sikeres leszel. Siker, amit számodra jelent.

Ettől függetlenül segítségre van szükségünk, hogy meghatározzuk, mit jelent a siker a számunkra. Főleg, hogyha régebben nem sokat foglalkoztunk vele. Legalábbis számomra valószínűleg életem végégi fontosak lesznek a példaképek és a segítségek. Mert bizony az ember néha elfelejti az alapelvek egyikét. A pozitív gondolkodásra fókuszáltam sokat az elmúlt napokban és érdekes mód pont az anyósom jegyezte meg, hogy mostanában nagyon negatívan gondolataim vannak. Ez szíven üti az embert, mert senki se szereti a kritizmust, főleg nem az anyóstól, de ha igaz, akkor bizony igaz. Éppen ezért néha külső segítség kell ahhoz, hogy visszatalálj magadhoz, a terveidhez, az utadhoz. Viszont, hogy meg is tudjál nyílni a külső segítség felé, hogy be tudd fogadni, hogy el tudd hinni – ehhez kell legtöbbünknek óriási erő. Nem csak lecsapni a kritizmust, hogy

„Hagyjál már a hülyeségeiddel, ekkora baromságot, mit tudsz te?!”

hanem igenis, hogy nekiállni minden nap reflektálni. Amúgy is tudod körülbelül, hogy mik az erősségeid, mik a gyengeségeid és milyen új szokásokat, magatartásformákat kell felvenned és beletanulnod. A külső feedback nagyon hasznos tud lenni, mert megerősíti a feltételezéseidet.

Úgyhogy most pozitív gondolkodok erősen és erre fókuszálok nagy fókuszbevetéssel.

Tegnapi nap unalmas volt. Férjem egész nap dolgozott, open house-t tartott, délután megnéztünk pár ingatlant egy country club-ban a közelben a helyen. Ezeknek a házaknak a többsége 300-600 millió forint körül ingadozik, de akadnak drágábbak is. Alapjában véve ugyanannyiba kerülnek itt a házak, mint Bécs legjobb környékén a zöld övezetben. Ezen csodálkoztam. Viszont a kilátás a hegyről fantasztikus. Azt hiszem olyan 2000 méteren vagyunk alapban, majd, ha felmész a hegyre fantasztikus kilátás nyílik az egész tóra. Habár maga a hegy csak pár 100 méteres lehet, de az érzés fenomenális.

Ma pedig reggelire készülünk ismét Jimmel. Vannak pár átbeszélni valóink, mint a megfelelő fókusz, akaraterő és fegyelem terén. Legutóbb is nagyon motiválónak tartottam személyiségét. Jack Canfield féle elveket vallja és ha ismered azokat?! Márpedig, hogyha engem olvasol, akkor biztos vagyok benne, hogy ismered. Jack jól összefoglalta a siker alapjait.

Persze más ismerni és használni igaz? A legtöbb ember, régebben én is, csak olvassa és megérti a siker alapjait, majd belelkesül aztán 2 hétig használja a tippeket és taktikákat, majd visszatér a régi sikertelen kerékvágásba és kérdően néz a tükörbe reggelente:

„Nem értem mi történik, hiszen én alkalmazom az összes siker technikát.”

Mindössze annyi történt, hogy az alapokat életünk végéig űznünk kell, majd pedig folyamatosan újakat tanulni hozzá iszonyat nagy önfegyelemmel és hittel párosítva, folyamatosan fejlődve és persze egy jó nagy adag önismerettel megsózva.

kislányom MexikóbanMinél jobban ismered saját magadat, annál gyorsabb lesz a fejlődésed. És igen, az önismeret nagyon fájdalmas tud lenni, főleg, hogyha sokáig tagadásban él az ember. Sok ember annyire hozzászokott már a tagadásban éléshez, hogy számukra már késő. Nincs segítség. El kell fogadni és tovább kell lépni, mert te aki ezeket a sorokat olvassa, nyitottabb vagy a fejlődésre és sikerre, mint azt valaha is gondoltad volna.

Egy biztos – imádom a két kislányomat, a férjemet, a családomat és minden nap hálát adok azért, aki vagyok és amim van. Innen kezdődik számomra a fejlődés.

Facebook