Iratkozz fel Youtube csatornánkra több videóért!

Zig Ziglar

Viszlát a Csúcson

Zig Ziglar 1926-ban született amerikai író, eladó szakember és motivációs előadó. Több, mint egy tucat sikeres könyvet írt. Ziglar az egyetem után eladóként kezdte pályafutását, majd milliomosként távozott tőlünk tüdőgyulladás következtében 2012-ben. 94 éves volt. Zig Ziglar egyike az őskövületeknek, akik már a kezdettől fogva személyi fejlődéssel foglalkoztak. Így ő a tanító és mindenki, aki utána jött már csak diák lehet. A mai előadáson a Viszlát a Csúcson cimű sikerkönyvét foglaltam össze.

A könyv tiszta, precíz, lényegre törő és nagyon élvezetes. Motivációs könyv, amely óriási igazságokat tartalmaz. Ziglarnak mindig is volt tehetsége bonyolult dolgokat nagyon egyszerűen kifejezni. A könyv elején kijelenti, hogy ő a könyvet kizárólag motivációs szándékkal írta és akármikor csügged motivációnk, olvassuk át a könyvet és új erőre kapunk. Épp ezért írtam ezt a kis összefoglalót nektek a könyvből, hisz egy viszonylag hosszú műről van szó, amit nem mindenki tud 20 perc alatt végigolvasni. Jó szórakozást!

Még mielőtt belecsapunk a lecsóba engedjétek meg, hogy elmeséljem személyes kapcsolatom a könyvvel

Régen csak azt tudtam róla, hogy egy nagyon híres amerikai motivációs előadó. Most sem tudok róla többet kivéve, hogy a feleségét „kis vörösnek” becézte, istenfélő ember volt és ragyogó, motiváló könyveket hagyott hátra.

Ez a könyv volt a „sokat hordozott” könyvem. Amikor még Bécsben éltünk az 5. Emeleten, nagyon gyakran eljártam fitnesz terembe. Zig Ziglar könyve ott volt mindig az edzőtáskámba. Edzés és szauna után mindig kiültem 20-30 percet olvasni. Azokat az időket hívom aranyidőknek. Nemcsak volt időm nyugodtan edzeni, utána szaunázni egy jót de még egy kis motiváló olvasásra is volt időm. Így sikerült kiolvasnom szépen apránként ezt a könyvet és több másikat.

„Amint elkezdünk tanulni, egy hatalmas erő szabadul fel bennünk és megnő a valós értékünk a piacon…”

Oké! Egy ilyen erős nyitás után Ziglar a kedvenc példámat kezdi el magyarázni:

Az emberek szemétlerakónak használják az agyadat. Fontos megérteni, nem számít, hogy a múltban mennyi szemetet dobtak az agyadra, elmédre, mert minden egyes nap új és új szemetet zúdítanak rá. Miért? Mert sajnos negatív társadalomban élünk. A TV-ből, újságokból, közösségi hálókon csak a rossz hírek, háború, gyilkosságok stb. Az ismerősök folyton panaszkodnak és az embert úton útfélen csak negatív befolyás éri.

Ezért, ha a sikert komolyan vesszük, elengedhetetlenül fontos, hogy őrt állunk az agyunk, őrt állunk az elménk bejáratánál és nem engedünk be mindenkit, aki szemetet akar ledobni nálunk.

Másik példa: Engednéd, hogy valaki bemenjen a nappalidba, letolja a gatyáját és oda piszkítson a nappalid közepére? De miután megtette, feltakarítod?

Fontos tény, hogy ami BE az KI. Tehát ha szeméttel töltsük meg elménk nap mint nap, akkor szemét is fog kijönni belőle. Ez nem jó se nekünk, se pedig szeretteinknek.

Viszont nemcsak védeni kell elménk a mindennapi negatív behatásoktól, hanem táplálni is pozitív, gondoskodó behatásokkal.

Fontos! Meg kell értenünk, hogy egy kiegyensúlyozott étkezés még nem állítsa helyre az alultápláltság tüneteit. Mindegy, hogy mekkora az az egy adag étel.

Tehát minden nap kell táplálni elménk a legjobb és „legfinomabb” gondolatokkal.

Készen állsz a sikerre. Egy percre se felejtsünk el szigorú őrt állni elménk ajtajánál, hisz ettől függ életünk alakulása.

Készen állsz arra, hogy befejezd a rablást saját magadtól? A testünknek minden nap tápláló ételre van szüksége ugyan úgy mint az elménknek is. Ezért kezdj el olvasni és kezdj el olvasni nagyon hamar. A költő kijelenti, hogy amint elkezdtünk olvasni, rögtön máshogy látjuk majd magunkat, és így máshogy is fogunk cselekedni és így más eredményeket fogunk elérni. Mivel az életünk a gondolataink irányítják, fontos odafigyelni, hogy mit gondolunk nap mint nap.

Nyilvánvalóan, keveset tudunk tanulni abból, amit nem tettünk meg. Így van? Ziglar szerint nincs jó vagy rossz memória csak jól vagy rosszul edzett elme. Ez örök igazság. Tehát mindazok, akik arról panaszkodnak, hogy milyen rossz a memóriájuk… Csak tőled függ, hogy a memóriád mennyire edzett. Edzed e minden nap vagy edzettelenül hagyod? A te döntésed. Isten elvárja tőlünk, hogy használjuk tehetségünk, mely ő adott nekünk (Leírtam, hogy Zig Ziglar Isten félő ember volt, igaz?)

Ziglar 6 lépcsőfokon visz minket keresztül fantasztikusan megírt könyvében. Bocsi a képért, a könyvből van, eredeti… Tehát már az elején kijelenti, hogy a lift elromlott és az életben MINDENKINEK (neked is kedves hallgató) a lépcsőt kell használnia a sikerhez.

Első lépcsőfok: ÖNKÉP

A boldogság és siker kiinduló pillére egy egészséges, erős Önkép.

Akiknek gyenge, egészségtelen Önképük magukról

 

Hamar fel lehet őket ismerni, mivel tipikus tulajdonságokkal rendelkeznek, mint például nagyon kritikusak és irigykedők. Állandóan másokról beszélnek, pletykáznak és életben tartják a szóbeszédet gonosz megjegyzésekkel. Nem tudnak saját magukon nevetni de viszont folyamatosan hangosak és erőszakosak. Nem öltözködnek jól, nem vonzó személyiségek és a személyi higiénia is nagyban hiányos. Gyakran túlsúlyosak és sok alkoholt isznak, aminek következtében trágár, profán szavakat használnak. Tehát a külső megjelenés egy árulkodó jele annak, hogy milyen a személy önképe. Ezek az emberek általában nem fejeznek be semmit se és például nem küldenének vissza egy túlsütött húst az étteremben, mert azt hiszi, ezzel elismerést nyer, habár valójában mindent nyer csak elismerést nem. Elvégezné az egyetemet, de 8 évig tartana és mire befejezné már 45 éves lenne. Kedves olvasó. Vajon hány éves lenne, ha nem végzi el az egyetemet?

Sajnos sokmindenben magamra ismertem a könyv olvasása közben, ami először meghökkentett, majd elszomorított… szerencsére a következővel folytatja az iró:

Hogy fejlesszük Önképünk?

Ezután a felsorolás és részletes leírás után Zig Ziglar egyszerűen tanácsokkal folytatja, hogy fejleszthetjük Önképünk.

Öltözködj jól, adj a megjelenésedre. Olvass életrajzokat, hallgass tanítókat mint Norman vincent Pale, Paul Harvey, Robert Schuller vagy Ken McFarland. Tegyél valamit önzetlenül valakinek, melyet nem tud viszonozni. Vigyázz kivel szocializálódsz! Szándékosan légy emberek közt, akik kitűnő morállal és karakterrel rendelkeznek. Emlékezz arra, hogy minél többet vagy ilyen emberek közt, annál több ragad rád, mivel felveszed egy idő után a gondolkodásmódjuk, karakterisztikájuk és modoruk. Írj egy siker listát, amiket eddig elértél az életben és olvasd el gyakran, hogy emlékeztesd magad, milyen hosszú utat bejártál már.

Olyan egészséges és nyertes Önképet tudsz magadnak felfejleszteni, amilyen csak akarsz. Ne feledd barátom: A döntés a Tiéd!

Második lépcsőfok: MÁSOKKAL VALÓ KAPCSOLATOD

Az élet egy visszhang – amit kiküldessz, az jön vissza. Amit elültetsz, azt aratod. Amit adsz, azt kapod és amit másokban látsz, az benned létezik.

Az első lépés a siker felé, hogy ismerd saját potenciáid, lehetőségeid (Önkép), a második lépés pedig, hogy ismerd mások potenciáit, lehetőségeit. Szerencsére, amit felismerjük saját képességeink, felismerjük másokét. Amint lássuk másokét, segíthetünk nekik felfedezni maguk. Ha máshogy kezeled embertársaid, más eredményeket kapsz. Általában úgy kezeled őket, ahogy látod őket. Ziglar arra hívja fel a figyelmet, hogy úgy tekintsünk diákjainkra, mint rengeteg jó és hasznos képességgel és tehetséggel megáldott egyénekre. Fejlesszünk ki irántuk sok türelmet, együttérzést. Továbbá inkább legyünk analitikusak velük szemben, mint kritikusak és igyekezzünk őket megérteni. Ha kritizálnunk kell, akkor tegyük azt a tetteivel és ne magával a személlyel. Pl. Nem te vagy a buta, hanem amit csináltál az butaság volt.

„Utáld a vétket, szeresd a vétkezőt.”

-Gandhi

Minél többet tanítasz a diákjaidnak, annál közelebb kerülsz magadhoz, annál jobban megismered saját magad. A kötelességünk segíteni embertársaink és a legjobbat kihozni magunkból.

Továbbá, ha azt akarod, hogy a párod királynőként kezeljen, nincs más dolgod, mint királyként kezelni őt, így nem adsz neki más lehetőséget, mert egy király sem teljes egy királynő nélkül.

MINDENT MEGKAPHATSZ AZ ÉLETBEN, HA ELÉG EMBERNEK SEGÍTESSZ MEGKAPNI AZT, AMIT AKARNAK!

Harmadik lépcsőfok: CÉLOK

Senkivel ne oszd meg céljaid, kivéve, ha teljesen biztos vagy benn, hogy ez a valaki illetve ezek a valakik hisznek benned, hogy el tudod érni a céljaid és azt is akarják, hogy elérd.

Az emberek sokszor panaszkodnak időhiányról, miközben arról van csak szó, hogy iránytalanok.

Addig mész, ameddig ellátsz és ha odaérsz, akkor majd messzebb látsz.

Ziglar szerint 7 fajta cél létezik:

Fizikai, pénzügyi, spirituális, karrier, család, mentális és szociális.

Kötelességed többet keresned, mint amennyire szükséged van, mert ha többet keresel, munkahelyeket teremtesz azoknak az embereknek, akik nem olyan tehetségesek, mint te.

Nagy célokkal kell rendelkezz. Ha nincsenek óriási céljaid, akkor az átmeneti, kisebb akadályok rögtön frusztrálni fognak, kizökkentenek és feladod. Továbbá fontos, ahogy célod felé haladsz, felkészülj kisebb korrigálásokra az utadon.

Ziglar szerint a célkitűzésnek mindennaposnak kell lenniük, hisz a súlyemelő is tudja, hogy mindennap kell dolgozni az izmain ahhoz, hogy megerősödjenek.

Írd össze az céljaid, majd rendezd őket prioritás szerint sorrendben. Amint ez megvan, sorold fel az akadályokat, amik  és a céljaid közt állnak. Fontos, ha nem lenne semmilyen akadály közted és a céljaid közt, akkor már rég elérted volna őket.

Tudtad, hogy a jövő az a hely, ahol a hátralévő életed fogod leélni?

„A doki azt mondta, hogy azt eszek, amit akarok. Majd adott egy listát azokról a dolgokról, amit én enni akarok.” – Zig Ziglar

A bolha tréner

Egy üvegbe raksz pár bolhát és celofánnal lefeded az üveget, így nem tudnak kiugrani. Napokig fognak próbálkozni és nekiugranak a celofánnak. Majd egy idő után megtanulják, hogy meddig tudnak csak felugrani. Miután leveszed a celofánt két dolog fog történni: A bolhák továbbra is ugrálnak. A bolhák soha többé nem ugranak magasabbra, így nem fognak kiugrani az üvegből habár már kitudnának.

Mint, amikor kikötik egy kis fával a kiselefántot, hogy ne tudjon elmenni. Amire felnő és nagy, erős elefánttá vállik, ugyanazzal a fával van kikötve. Könnyen kitéphetné a hatalmas elefánt a földből, de nem teszi, mert nem tudja, hogy közben megerősödött és most már képes lenne rá.

KÉP

A zárt ajtók csak és csakis az elmédben léteznek. Nyomás nélkül gyakorolj mondja Zig Ziglar és válj egy barátságos, sikeres emberré a fejedben. A külső világod idővel majd hozzáigazodik a belső világodhoz. Amint leveszed a célról a szemed, elkezdesz süllyedni! Maradj fokuszált. Maradj koncentrált. Ne vedd le a céljaidról a szemed!

Negyedik lépcsőfok: HOZZÁÁLLÁS

Ráfordítás meghatározza az eredményt. Ahogy látod a dolgokat – a hozzáállásod – a legfontosabb faktor a siker felé. Ziglar szerint a tudásod folyamatosan fejleszteni kell, növelned kell különben eltűnik. Mindenkinek életében jelen van frusztráció, szívfájdalom, csalódás és kudarc. A különbség akkor keletkezik, amikor és ahogy reagálunk rá. Mivel gyakran ez az egyetlen egy dolog, amit irányíthatsz az életedben. Hogy hogyan reagálsz a történésekre. A hozzáállásod az egyetlen egy dolog, amit te irányíthatsz. Nem létezik olyan, hogy reménytelen helyzet. Te nevetsz vagy sírsz a problémáidon? Tudtad, hogy van választásod? Tudtad, hogy van olyan, hogy jó hozzáállás és rossz hozzáállás. Én nagyon sokáig nem tudtam. Utána nagyon sokáig csak hallottam róla anélkül, hogy igazából megértettem volna, hogy miről is van szó. Majd évek után megérttem, hogy magam választhatom ki a hozzáállásom és megfigyeltem, hogy óriási változást eredményezett az életemben. Pozitív változást.

Hogyan alakítunk ki egy egészséges, nyerő hozzáállást?

Hogyha influenzás akarsz lenni, mindössze annyit kell tenned, hogy influenzás emberek közelében tartózkodsz. Ugyanúgy – ha pozitív, nyerő hozzáállást akarsz, mindössze annyit kell tenned, hogy a megfelelő hozzáállású emberek társaságában tartózkodsz. Ugyanis a hozzáállás ragályos! Az energia fertőző.

Hogy működik az agy? Az agy olyan, mint egy kert. Mindenki tudja, hogyha babot ültetsz, akkor nem fog a krumpli kinőni. Igaz? Bab fog kinőni.

Ha Kínában születtél, Kínában nőttél fel. Kínaiul beszélsz. Kínai ideológiát tanították neked az iskolában, akkor kínai vagy, mert te annak az összessége vagy, ami belemegy a fejedbe.

A lelkesedés ragályosabb, mint a kanyaró. Továbbá amit kapsz, amikor eléred a célod korántsem olyan fontos, mint amivé általa válsz.

Ha elégszer csinálsz valamit, az a valami beépül a tudatalattidba és egy idő után automatikus lesz.

Te kis favágó

Fontos tanulni és fejlődni. Miért? Vegyük a favágó példáját. Egész nap csak fát vágott. A kitermelése egyre hanyatlott és mindig keményebben és keményebben kellett doloznia. Hosszabb órákat minden nappal. A fakitermelése mégis hanyatlott. Miért? Mert nem állt meg, nem vette az időt, hogy megélezze a fejszéjét. Azt mondta, hogy nem ér rá megállni, többet kell dolgoznia, ahhoz, hogy fenn tudja tartani a termelést, mivel a fakitermelése folyamatosan csökken.

A szabály: Ha mozogsz hallgasd és ha ülsz olvasd. De fejlődj állandóan és élezd az a fejszét, hisz azzal keresed a kenyered! Élezd a fejszéd, mert különben minél keményebben kell majd fát vágnod. Életlen fejszével nehezebb dolgozni, igaz?

Szokás

Az elején kiborítóan sok dologra kell figyelni autóvezetés közben. Tükrök, gáz pedál, fék, kuplung lábbal, kézzel, gyalogosok, másik autós, lámpa, elsőbbség adás, száguldó mentőautók stb. De egy idő után úgy elérsz A pontból a B-be vígan beszélgetve valakivel, hogy nem is emlékszel már a megtett útra. Automatikusan vezettél. Így vált az autóvezetés egy szokássá. Fontos jó szokásokat kialakítani.

Amikor kiválasztunk egy szokást, akkor valójában egy eredményt választunk ki.

Az elménk egy hihetetlen gépezet. Felvesszük azoknak az embereknek a karakterisztikáit, akikkel a legtöbb időnk töltjük. Majd egy idő után olyanná válunk, mint ők, amíg ez olyan erős nem lesz, hogy már rettentő nehéz megtörni. Ugyanígy alakulnak ki a rossz szokások is. Jó hír, hogy minden rossz szokás tanult szokás, így a jó szokásokat is tanulással fel lehet venni és a rossz szokásokat pedig el lehet felejteni.

Tipp: Foglald le az agyad tiszta, szép, inspiráló és magabiztosság növelő gondolatokkal. Igen, neked sikerülni fog üzenetekkel. Olvasd ezeket nyomtatott papíron, hallgasd őket éjjel nappal. Töltsd meg velük az elméd! Meglátod a hozzáállásod is javulni fog, így életed napról napra boldogabb és teljesebb lesz.

Ötödik lépcsőfok: MUNKA

Várunk, hogy alámerüljük-e a kék ismeretlennek vagy sem. Minél többet várunk, annál kevesebb esélyünk van, hogy alámerüljünk.

„A szerencse akkor történik, amikor a lehetőség találkozik a felkészültséggel.”

  • Zig Ziglar

Nem létezik lusta ember. Vagy beteg vagy nem inspirált. Ha beteg, akkor menjen orvoshoz. Ha nem inspirált, akkor van jó pár dolog, amit tehet:

Olvassa újra és újra ezt a könyvet. Hallgasson motivációs előadókat, járjon inspiráló emberek társaságába.

A kemence ad nekünk meleget, de folyamatosan fát kell rádobnunk, hogy fenntartsuk a meleget. Ziglar ezzel arra céloz, hogy előbb bele kell tenni a kemény munkát az életünkbe, még mielőtt ki tudnánk akármit is venni. Pumpálj az elején nagyon keményen, amíg be nem indul a vízfolyás és utána valami csodálatos dolog történik. Amint a víz beindult, már csak a megfelelő víznyomást kell fenntartanod. A siker nem egy állomás. A siker maga az utazás. A siker maga az élet.

Hatodik lépcsőfok: VÁGY

Az utolsó lépcsőfok a vágy. A siker vágya. Igen! Fel fogok jutni a csúcsra és közben élvezem a folyamatot, mert vágyok rá.

Maga a vágy az, amely lehetővé teszi a nyereséget. Maga a vágy, amely felruházza az embereket a kellő kitartással és akaraterővel. Vágy nélkül nem megy.

Amikor mindent beleadunk, az eredménytől függetlenül, akkor már rég nyertünk, mivel csak a tudat, hogy próbálkozunk, kielégítő.

Ha tetszett amit olvastál, akkor jó híreim vannak számodra:

Hatalmas munkaráfordítással összeállítottam egy verhetetlen 4 eKönyvből álló gyüjteményt. Kizárólag a legjobbaktól, a világ vezető szakembereitől – most magyarul! Így hosszú-hosszú évek kemény munkáját most ajándékba adom neked.

ingyenes eKönyvekNe halaszd el a lehetőséget! Töltsd le az INGYENES eBook sorozatom, ami a te varázs formulád a sikerhezgarantáltan beválik! A te személyre szóló siker gondolkodásmódod, ahol könnyedén megtanulhatod, hogyan gyárts eredményeket kifogások helyett! Email címedre azonnal fogadhatod mind a 4 az ajándék eKönyvet egyszerre:

arrows

A leggyakrabban használt Email címed add meg:

Like-old Facebook oldalam, hogy hozzáférést nyerj nyerő tippekhez itt: Facebook oldalam

Oszd meg barátaiddal is:

Iratkozz fel Youtube csatornánkra több videóért!
Facebook