Wallace D. Wattles

A meggazdagodás tudománya

Wallace Delois Wattles 1860-ban született amerikai író, az új gondolat mozgalom egyik vezetője. A leghíresebb könyvét 1903-ban írta „A meggazdagodás tudománya” címmel, melyben elmagyarázza, hogyan gazdagodjunk meg. Ezt a könyvet fogom most nektek animálva, szépen összefoglalva visszaadni.

vállalkozás indítás, vállalkozás fejlesztés, üzletépítés,

Maga a könyv nagyon rövid és tömör. Elolvasása után hanganyagban is megszereztem és azóta is többszőr hallgatom. Rengeteg könyvet olvastam már, de ez én egyik személyes kedvencem. Világosan leír mindent, rávilágít egy csomó fontos dologra, amelyre én személy szerint nem is gondoltam régebben. Imádom ezt a könyvet és remélem nektek is tetszeni fog.

Gazdagság, meggazdagodás, anyagi jólét, bőségben élni, anyagilag függetlennek lenni – milyen érzelmekkel töltenek el téged ezek a kifejezések?

hálaadás és a hálának az érzése, sikerguru

A meggazdagodás tudománya csalhatatlan – kezdi az író – Az emberek nemcsak az elmében fejlődnek, hanem szellemileg és testileg is. Minden emberi fejlődés és továbblépés alapja a meggazdagodás tudománya. Semmi baj sincs azzal, ha meg akarunk gazdagodni. Valójában a gazdagság utáni vágy nem más, mint a vágy egy gazdagabb, teljesebb és egy bőségesebb életre.

A meggazdagodás nem a környezettedtől függ. Ha attól függene, akkor csak bizonyos területeken élő, egyes városokban lakó emberek gazdagodnának csak meg. Igaz?

A meggazdagodás nem a tehetségedtől függ. Ha attól függene, akkor minden tehetséges, átlagon felüli képeségekkel bíró ember gazdag lenne. Viszont mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. Rengeteg nagyon tehetséges ember szegény marad, amíg más kevésbé tehetségesek pedig meggazdagodnak.

siker tippek vállalkozóknak, üzlet indítás, vállalkozásfejlesztés

A meggazdagodás nem a spórolástól vagy takarékosságtól függ. Ha attól függene, akkor minden spórolós ember meggazdagodna. Rengeteg fösvény ember szegény, míg a költekezők meggazdagodnak.

A meggazdagodás annak az eredménye tehát, hogy tetteket egy bizonyon módon hajtunk végre.

„Ha valaki a városodban meggazdagodott, akkor te is megtudsz.” /Wallace D. Wattles

A meggazdagodás magába foglalja annak a szükségletét, hogy emberekkel foglalkozol és tudsz velük bánni.

1. HIT

Kijelentésük, hogy minden egy eredeti alaktalan anyagból készült. A Földön rengeteg különböző alak van, forma van, de mind egy és ugyanazon az anyagból készült. Ez az anyag egy gondolkodó anyag. De hogy arra gondolj amire gondolni akarsz az maga a valóság. Viszont ez nem mindig egyszerű. Főleg akkor nem, ha a külső világ teljesen az ellenkezője a gondolataidnak, amit gondolni akarsz. Például, ha betegekkel veszed magad körbe és állandóan csak betegséget látsz, akkor ez betegséget teremt az elmédben, végezetül a testedben is. Ehelyett tartasd a fejedben az egészség gondolatát. Az igazság az, hogy nincs betegség. A betegség csak egy alak, egy forma, egy megjelenés. A valóság az egészség.

Tartasd a fejedben a bőség gondolatát. Az igazság az, hogy nincs szegénység.

vállalkozás indítás

Nagy erőt igényel az, hogy egészségre gondoljunk, ha betegség vesz minket körül. A gazdagságra gondoljunk, ha szegénység vesz miket körül. De az az egyén, aki erre képes az mester elmévé válik. Amikor erre rájövünk, akkor a félelem megszűnik. Amikor erre rájövünk, akkor megszűnnek a kétségek, mert tudjuk, hogy azt teremtünk, amit teremteni akarunk. Azzá válunk, akivé akarunk és azt birtokoljuk, amit birtokolni akarunk.

Ne hallgass semmifajta érvelésre, ami ennek ellent mond. Ha összezavarodsz a hitedben, akkor minden megerőltetésed feleslegessé válik.

Ne kérdezd, miért igazak ezek a dolgok és ne spekulálj, hogy lehetnek igazak.

Mivel a meggazdagodás tudománya egy teljes és abszolút hittel kezdődik.

2. A folyamatos fejlődés az Isten akarata

Arra ösztönöznek minket, hogy többet tudjunk, többet tegyünk. A gazdagság utáni vágy egyszerűen egy magasabb kielégülés utáni vágy. Isten vágya, hogy gazdag légy. Hitesd el magaddal, hogy ez igaz. Az az ember, aki csak az intellektuális és szellemi örömöknek él, csak fél életet fog leélni. Azért akarsz meggazdagodni, hogy egyél, igyál, ápold elméd és fejleszd intelligenciád, hogy szeresd embertársaid, hogy jótetteket hajtsd végre és hogy képes légy arra, hogy segítsd a világod abban, hogy rátaláljon az igazságra.

„ Az isten akarata, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból – magadnak és másoknak. Többet tudsz másokon segíteni, ha te is több vagy.”  /Wallace D. Wattles

vállalkozás indítás

A versengés gondolatától is meg kell szabadulj. Azért vagy itt, hogy teremts és nem pedig azért hogy versenyezz azért, ami már létezik. Nem kell csalnod vagy kihasználni másokat. Soha ne azt nézd, hogy mid van épp most, mert a dolgok olyan gyorsan fognak hozzád jönni, milyen gyorsan képes vagy őket befogadni és felhasználni őket.

Az ember képes arra, hogy gondolataival dolgokat formáljon elméjében és az alaktalan anyagból ez megteremtődik.

3. Hogyan szerzed meg a gazdagságot

Alapszabály: Adj minden egyes embernek több értéket, mint amennyit pénzben fizetnek neked.

„A teremtőd örömét leli abba, hogy neked adja a királyságot.” – mondja Jézus.

Isten azt akarja, hogy aki tud hangszeren játszani, annak legyen hangszere – hogy rendelkezésére álljon minden annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából.

vállalkozás indításEgyes emberek elhiszik, hogy a szegénység és az önfeláldozás Isten kedvére van. Ezek az emberek annyira ragaszkodnak ehhez a gondolathoz, hogy szó szerint szégyellik magukat, ha pénzt kell kérniük. Rossz agyprogramozás, ha már itt tartunk.

4. Hála

Ha a hálád erős és folyamatos, akkor az alaktalan anyag reakciója tefeléd is erős és folyamatos lesz. A hála maga az, mely összeköt téged az erővel. Vedd körbe magad a legjobbal és a legjobbá válsz. Minden kiküldött hálás energia erősíti a hited. Ne vesztegesd időd, hogy hibákról és kudarcokról beszélsz.

5. Egy bizonyos módon gondolkodni

A meggazdagodáshoz vezető úton egy bizonyos módon kell gondolkodnod. Ki kell alakítanod az elmédben egy nagyon tiszta és határozott mentális képet arról, amit akarsz. Nem elég csak kívánnod, hogy utazz, kívánnod, hogy bárcsak látnál és többet élnél és jobban élnél. Mindenkinek vannak ilyen vágyai és kívánságai, igaz? Neked MUSZÁJ PONTOSAN tudnod, hogy mit akarsz. Egy tiszta mentál kép arról, ahogy kinézel, amikor már megkaptad. Milyen lesz?

önfejlesztéssel a vállalkozási sikerért

Továbbá annyi szabadidődet töltsél ennek a képnek a társaságában, amennyit csak tudsz. A vágy a gazdagság után legyőzi a mentális lustaságot. Minél erősebb a vágyad, annál könnyebben fixálod az elméd erre a képre. A képre, amit akarsz. El kell hinned, hogy a dolgok már a tieidé.

Figyelem! Fontos! Egy pillanatik se ingjon meg bennünk a hit, hogy ez valóságos. Légy állandóan hálás, mivel csak az az ember tud igazából hálás lenni Istennek azért amije még csak a fejében létezik, akinek van hite.

Amint tisztán megformáltad elmédben víziód, minden a befogadás felé fordul.

6. Akaraterő

A meggazdagodáshoz az akaraterőd csak saját magadon kell használnod. Kényszerítsed magad az akaraterőd segítségével arra, hogy a szükséges gondolatokat gondold folyamatosan.

Majd az író folytatja – ha meg akarsz gazdagodni, akkor tilos a szegénységet tanulmányozni. A dolgok nem úgy teremtődnek, hogy az ellenkezőjükről gondolkodunk. Igaz? Soha nem leszel egészséges, ha folyamatosan a betegségekről gondolkodsz és tanulmányozod azokat. Tehát NE beszélj a szegénységről. Egyszerűen nem tudsz gazdagsággal kapcsolatos mentális képeket tartani az elmédben, ha szegénységgel töltöd meg. NE olvass semmit, ami szenvedésről, szegénységről szól. A szegénynek nincs szüksége adományokra. A szegénynek inspirációra van szüksége. Az adomány csak annyi kenyeret küld nekik, hogy életeben maradjanak.

Ha tényleg segíteni akarsz a szegényeken, akkor válj gazdaggá. A legjobb módja annak, hogy a világot gazdaggá tedd, ha magad is gazdaggá válsz. A legjobb, amit a világért tehetsz, ha kiaknázod saját potenciáid és eléred azt, amit el tudsz érni.

Hogyan legyünk boldogabbak?

Ne is gondolj más rendszerre vagy elméletre. Ha mégis, akkor csak kétséget termelsz saját magadban és bizonytalanságot, miáltal habozni kezdesz.

7. Egy bizonyos módon cselekedni

A meggazdagodáshoz vezető úton egy bizonyos módon kell cselekedned. A gazdagságot nem lehet ellopni vagy adományba kapni. Többet kell adj más embereknek, mint amennyit ők pénzben adnak neked. Gondolatokat tettekkel kell párosítani. Gondolatokkal megkapod a dolgokat, amelyekre vágysz, majd tettek által befogadod őket.

Az nyilvánvaló, hogy cselekedned kell most. Nem tudsz a múltban cselekedni. Engedd el azt. Nem tudsz a jövőben sem cselekedni, mert az még nincs itt. Higgy magadban, hogy ha vészhelyzet fog fennállni, akkor meg fogod tudni oldani. CSELEKEDJ MOST!!! Máskor nem tudsz mert nincs más lehetőséged cselekedni csak MOST!

sikeres vállalkozás és üzleti fejlődés

Ne idegesítsed magad a tegnapi munka miatt. A mai munkát végezd kitűnően. Ne a holnap munkáját végezd.

Tartsd a víziód szándékosan hittel az elmédben és cselekedj teljes szívből.

8. Hatékony tettek

El kell kezdened tenni azt, amit tenni tudsz most onnan, ahol épp vagy. Ha minden nap siker nap, akkor a gazdagság elkerülhetetlen. Ne felejtsd, hogy sikeres tettek halmozott eredményeket hoznak. Amikor szabadidőd töltöd, fókuszálj a képzelőerőddel a víziódra, hogy minél jobban beépüljenek memóriádba. Ha gyorsabb eredményeket akarsz, akkor gyakorlatilag gyakorold ezt az összes szabadidődben. Gyakorold mindaddig, míg tudatos elméd annyira tele lesz vele, hogy akármikor, akárhol gyorsan elő tudod hívni a képeket. Egy idő után még szenvedélyesebb és lelkesebb leszel már csak, amikor rágondolsz.

9. Megtalálni a megfelelő munkát

Sokkal könnyebb lesz meggazdagodnod, ha olyan üzletbe dolgozol, amihez megvannak a mentális tulajdonságaid és képességeid. Jobban fogsz teljesíteni egy olyan munkakörben, melyre születési adottságaid által a legfittebb vagy, a legalkalmasabb vagy. De és az író megjegyzi, hogy mégis a legkielégítőbb út a meggazdagodás felé mégis akkor érhető el, ha valójában szereted, amit csinálsz és akarod is csinálni.

sikeres vállalkozás és üzleti fejlődés

Soha se kell kapkodni, mert van elég időd. Továbbá rengeteg lehetőséged is van. Haladj olyan gyorsan, ahogy tudsz, viszont soha ne siess. Senki se fog téged legyőzni abban a dologban, amit te igazából akarsz csinálni. Bőség van világunkban.

10. Növekedés

A növekedés, a több utáni vágy velünk született tulajdonságunk. Több étel, több ruha, több luxus, több szépség, több tudás, több élvezet és több élet. És ez szuper. Miért? Mert, ha eltűnne az emberek ezen tulajdonsága, akkor beállna a halál és minden megszűnne létezni.

Minden férfi és nő vonzódik ahhoz az egyénhez, aki által több lesz. Nem szavak által, hanem érzik a jelenlétet, amikor a társaságában tartózkodnak. Érzik, hogy ha vele vannak, akkor ők is többé válnak. Az ember oda megy, ahol többé válik.

sikeres vállalkozás

Az író figyelmeztet a hatalom veszéjére. Az az ember, aki mások felett akar uralkodni és irányítani őket, az az ember versengő elmével rendelkezik és nem teremtő elmével.

Végezetül pedig:

„Olyan szónokokat akarunk, akik nem csak elmondják nekünk hogyan, hanem meg is mutatják saját életükkel. Gazdag szónokokra van szükségünk. Egészséges, szeretett szónokokra van szükségünk, akik megtanítanak minket, hogyan gazdagodhatunk meg. És ha egy ilyen szónok feltűnik, akkor rengeteg igaz követője lesz.”

HA TETSZETT AMIT OLVASTÁL, AKKOR JÓ HÍREIM VANNAK SZÁMODRA:

Hatalmas munkaráfordítással összeállítottam egy verhetetlen 4 eKönyvből álló gyüjteményt. Kizárólag a legjobbaktól, a világ vezető szakembereitől – most magyarul! Így hosszú-hosszú évek kemény munkáját most ajándékba adom neked.

önfejlesztés ebookNE HALASZD EL A LEHETŐSÉGET! Töltsd le az INGYENES eBook sorozatot, ami a TE varázs formulád a sikerhez – garantáltan beválik! A TE személyre szóló siker gondolkodásmódod, ahol könnyedén és gyorsan elsajátíthatod a technikákat, hogyan gyárts eredményeket kifogások helyett! Email címedre azonnal fogadhatod mind a 4 ajándék eKönyvet egyszerre:

Facebook