Nemrég jöttem ki egy elég hosszú betegségből így egy témával se tudtam úgy igazából előkészülni, úgyhogy most kivételesen magamról fogok egy kicsit írni.
Ez a január/február időszak mindig ilyen. Igaz?
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én január környékén állandóan lebetegszem. Egy jó két hete kezdődött amúgy, a kislányom bölcsödébe jár és onnan hazahozott valami elég agresszív vírust, ami influenza B vírusnak bizonyult, de a háziorvosom azonnal megnyugtatott, hogy ne aggódjak ez nem influenza A, mert az sokkal-sokkal agresszívabb, ez csak sima influenza B.
Én nem tudom mi lett volna, ha az A-t kapom el, de ezt a B-t is alig éltem túl. Rögtön 40 fokos lázzal kezdődött, ez jó pár napig eltartott, és utána általában, nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én olyan 3-4 nap után ki szoktam lábalni egy ilyen megfázásból és egy hét után is úgy éreztem magam, mint aki a halálán van szinte.
Úgyhogy vissza is mentem a dokihoz azonnal, hogy már el kellett volna múlnia és ő azt felelte, hogy aha, miután belenézett a torkomba, mert, hogy állítólag az orromba van valami gyulladás és onnan folyamatosan lecsöpögnek a baktériumok a torkomra és azt állandóan gyulladásba tartja. Úgyhogy egy hét szenvedés után ismét kaptam egy másik gyógyszert, hazajöttem ágynyugalom persze egy másfél éves kislány mellett ezt annyira nem egyszerű mindig betartani, de ezt volt egy hete és még, ahogy mondom hallani a hangomon, hogy még mindig meg vagyok fázva.
Nem tudom, lehet az orvos annyira akart engem védeni, hogy valami nagyon gyenge gyógyszert írhatott fel, de ilyen hosszú ideig még egy megfázás sem tartott. Na, de ennyit is a betegségemről, remélem ti kicsattanó egészségben vagytok, szeditek a cink, meg a D vitamin, meg a C vitamin, meg amit ugye ilyenkor télen illik beszedni úgymond, és titeket elkerülnek ezek a nagyon csúnya és komoly, lázzal járó, fájdalommal járó betegségek, ó Istenem, de fájdalmas.
Voltatok ti már úgy, hogy éjjel nem tudtatok aludni, mert annyira fájt a torkotok? Természetesen ilyenkor télen tök száraz a levegő is ugye és olyan érzés, mint amikor több tucat kis kés, de valódi kés szurkálná a torkotokat. Úgyhogy még az álmatlanság, illetve a kialvatlanság is elég jól rásegített arra, hogy lassabban jöjjek ki úgymond ebből a betegségből. De nem számít, mert most itt vagyok, január… nem is tudom hányadika van. Teljesen elvesztettem a fonalat, 28-29-e lehet kb. Nem tudom, hogy mikor fog kijönni ez a blogbejegyzés, de valószínűleg hamarosan, úgyhogy ez a 2018 nekem így indult, nem tudom, hogy nektek hogyan, de írjátok meg az anita@siker.guru email címre. 🙂
Kortyolok egyet a kávémból… Egy ideje feketén iszom a kávét.
Megnéztem egy csomó dokumentumot, most, hogy beteg voltam, ágyba voltam, mást nem tudtam csinálni csak dokumentumfilmeket nézegetni a vega-táplálkozás a növényalapú táplálkozásról és annyira érdekes dolgokat hallottam és láttam, hogy most úgy döntöttem, hogy abbahagyom a tejivást. Valószínűleg ezt csak ezek a dokumentumfilmek váltották ki belőlem. Viszont amiket ott elmondtak azoknak tényleg volt értelmük, hiszen a tehéntej az egy több száz kilós vagy – nem tudom pontosan hány kiló egy borjú – tehát egy olyan állatnak lett kitalálva, amelyik hónapok alatt több tonnásra kinövi magát és pont ezért a tejbe annyira sok “növekedési hormon” van. Pontosan nem tudom a hormon nevét, nem vagyok se kémikus, se orvos, de a lényeg az, hogy összehasonlították az anyatejet, az emberi anyatejet és a tehéntejet. Míg az emberi anyatejbe 3,5 gramm volt ez a növekedési hormon, ugye ami egy kisbabának, egy csecsemőnek kell, hogy gyorsan és egészségesen fel tudjon nőni, az a tehéntejbe majdnem 40 grammot is elérte, tehát a 10-szerese volt.
És azt mondták ebben a dokumentumfilmben, amit én tök érdekesnek találtam – nem tudom nektek mi a véleményetek erről – hogy összefüggésbe hozták pont ezért a tejfogyasztást a mellráknak a kialakulásának a valószínűségével. Mert ugye ezek a hormonok pont, hogy arra hatnak valahogyan – nem tudom – annyira jól leírták ebbe a dokumentumfilmbe, hogy engem teljesen megleptek ezzel. Nézzetek hülyének, de én most abbahagytam a tejivást és most már pár hete nekiálltam mandulatej, rizstej, kókusztejjel tapasztalatokat gyűjteni és próbálgatni őket és ugyanolyan jól működnek.
Hogyha valakit érdekel a dokumentumfilmnek a címe, amibe szó volt erről, a Forks Over Knives.
Ez egy nagyon-nagyon híres dokumentumfilm, de még van több tucat ilyen és hasonló doku, ami pont, hogy az egészséges táplálkozásról szól, tehát most ne szűkítsük le magunkat csak a vega, vagy vegetáriánus vagy növényi alapú, hanem csak simán az egészséges táplálkozás…
2018 az a vállalkozások éve, azt mindenki tudja.
Rettentő sok energiánk van, főleg így a betegség után és nem tudom ti, hogy vagytok vele, hogy megírtátok-e már a 2018-as vállalkozási terveitek. Tehát az üzleti tervet, hogy hogyan fog kinézni ez az évetek. Mi fog változni, mennyi lesz a nyereség, a bevétel, mennyit akartok eladni, hogyan akarjátok szolgálni jobban ebben az évben a vevőiteket, hogyan akarjátok becsalogatni a potenciális vevőiteket stb. Mi ezeket mindig ilyen workshop formájában szoktuk megoldani, hogy – mit tudom én – 2-3 havonta egy ilyen 3-4 napot lefoglalunk a hétből és akkor összeülünk reggel 8-tól és akkor néha este 6-7-ig akár dolgozunk ezeken a terveken. A legutóbbi az nekünk most volt, pont karácsony előtt 2 héttel, amikor az egész 2018-as évre kivetítettünk egy tervezetet és beosztottuk, hogy mikor, melyik kalendáriumi hétben mit fogunk csinálni és miért.
Mondanom se kell, amikor végeztünk és így ránéztem az egész évre így teljesen megijedtem, mert annyira sok feladat, annyira sok kihívás, új dolog volt előttem.
És persze az igazi vállalkozó az rögtön meglátja a problémákat is hogy mik lehetnek majd a problémák és azok is így egyből így rám zúdultak.
Úgyhogy rettentő izgatottak voltunk ez alatt a pár nap alatt, főleg amikor el is készült ugye ez a terv. És most pont, hogy ennek a tervnek a megvalósításán ügyködünk.
Eddig betegen és most már egyre-egyre és jobban és biztos vagyok benne, hogy hónapokon belül tökéletesen egészséges leszek, hogyha ez így folytatódik. De mindegy… De a viccet félre téve rájöttünk, hogy a motiváció mennyire fontos. De nem az a motiváció, amit az ember kívülről kap, tehát nem a külső motivációk.
Az is fontos persze, amit úgy szerezel, amikor elolvasol egy könyvet, vagy elmész egy előadásra vagy meghallgatsz youtube-on egy 10-20 perces motivációs kis videós előadást, de inkább a belső motivációról beszélek. Az, amikor az ember tudja, hogy miért kel fel reggel, miért fekszik le korán este, és hogy miért csinálja azt egész nap, amit éppen csinál odaadással és kitartással. És ez a belső motiváció ez nagyon fontos. Sokan nem tudják, hogy hogyan szerezzék meg ezt a belső motivációt. Mivel külső motiváció könnyű, megnézel egy filmet és akkor utána jó pár óráig tök lendületes vagy, olyan jó kedved van, megemelkedett az endorfin meg oxytocin hormonszinted, meg még egy-két tök jó hormon, mint pl. a dopamin a testedben, és ezáltal te sokkal jobban érzed magad, és valójábn így működik a külső motiváció a kémiai szinten.
A belső motiváció teljesen más, mert a belső motivációnak éjjel-nappal veled kell lennie és ezt kialakítani szerintem nem éppenséggel egy leányálom, főleg hogyha csak alacsony lángon ég és nem olyan nagyon erős benned a belső motiváció, akkor annál keményebben és annál kitartóbban kell dolgozni ahhoz, hogy ezt ki tudjad magadban alakítani. Ez egyértelmű, igaz?
Számomra is jó pár évembe belekerült, amíg ezt kialakítottam magamban.
A fájdalom által a legjobb kialakítani ezt a fajta motivációt, mert a fájdalomra az agy egy bizonyos mértékig tud emlékezni. Pl. én, amikor abbahagytam az egyetemet és rá egy hónapra már lett is egy munkám, ahol – aki ismer tudja – hogy ott engem elég jól kicikiztek, kikészítettek ideglileg és elég jól lábtörlőnek használtak. Mindenki ott nem csak idősebb volt nálam, hanem mindenki sokkal tapasztaltabb volt nálam, plusz 90%-a munkatársaimnak osztrák volt, úgyhogy nekik a némettel sem volt semmifajta gondjuk, nekem meg azért néha főleg az elején problémáim voltak azzal, hogy egyáltalán megértsem őket. Mit mondhatnék. Nem vagyok tökéletes. Sose volt nyelvérzékem.
És emlékészem a papírhalmazok fölé hajolva ott akkor, azaz érzés az a szenvedés az, amikor az ember teljesen megsemmisül, amikor tényleg úgy gondolja, hogy az élete semmit nem ér. Hazamegy csak sír, mert úgy igazából nem tudja, hogy hogyan másszon ki a szituból.
De még munkaengedélye sincs, mert anno kellett munkaengedély és azt csak egy év után kapta meg az ember. És ez a fájdalom volt az, ami bennem elindította ezt a belső motivációnak a megteremtését.
És én innen dolgoztam föl magam oda, ahol most tartok, most már nem jelent frankón számomra problémát az, hogy reggel kiugorjak az ágyból és csináljam azt, amit csinálok. Mivel nemcsak nagy odaadással tudom csinálni, hanem hogyha esetleg jönnek olyan napok – mert vannak olyan napok – amikor az embernek nincs kedve, meg a háta közepére se kívánná éppen az aznapi kihívást, de mégis megteszem. Mert vissza tudok nyúlni erre a fájdalomra és emlékeztetni tudom magamat, hogy ez az, amit nem akarok, ez az, amit el akarok kerülni, mert az akkor annyira rossz volt. Persze még utána jöttek még pofonok az életbe azok is ugyanúgy olyan fájdalmak, amikből most már belső motivációhoz erőt tudok meríteni.
Úgyhogy te is kérdezd meg nyugodtan magadtól, hogy mik voltak azok a pontok, napok, hetek, hónapok akár az életedben, vagy talán még most is tartanak, ahol nagyon-nagyon fáj, nagyon rosszul érzed magad és úgy igazából, amikor nem láttál ki, nem láttál tisztán és nagyon frusztrált voltál, mint amikor valaki ráült volna a gyomrodra és nem tudtad volna onnan letaszítani úgymond. Mert ezek a pillanatok azok, amikből úgy igazából motivációt tudunk meríteni
Miért?
Az agynak két funkciója van, fut el a fájdalomtól és fut az öröm felé. És valahogy a fájdalomtól való elmenekülés sokkal erősebb motivációt képez, mint az, hogy az öröm felé fusson. És pont ezért én szoktam vizualizálni ezeket a régebbi sérelmeimet, ezeket a régebbi fájdalmaimat és én ebből IS szoktam állandóan erőt meríteni, hogy nincs azaz Isten, hogy én oda még egyszer visszamenjek.
Nincs azaz Isten, hogy valaki még egyszer így beszéljen velem és persze ebbe van egy kis ego, ebbe van egy kis rátartiság is, de hogyha ez az, ami téged előbbre visz, ez az, amivel te jobban tudod szolgálni a társadalmat, a családodat, a barátaidat, saját magadat, akkor csináld, amíg nem ártasz vele senkinek szerintem addig nincsen benn semmi rossz.
Tehát igen visszakanyarodva rájöttünk, hogy a motiváció, azaz egyetlenegy legfontosabb dolog az életünkbe, ami úgy igazából előre hajt minket, mert motiváció nélkül bizony senki se kel fel 5:30-kor reggel, mert minek… Hogyha mindenünk meglenne az életbe, ha lenne pénzünk, egészségünk – szerény véleményem szerint – hogyha megtehetnénk, és nem lenne akadálya akkor, mindenki egésznap csak a fotelba ülne, vagy utazgatna, enne pizzát, csokit, fagyit éjjel-nappal vagy csak a tévét nézné, és azt csinálná tényleg, amit akar…
És erre mondta Gary Vaynerchuk, aki egy social médiaguru-féleség, hogy nem az a fontos, hogy milyen erősen nyomod, hogy egy nap 3-4 órákat edzel, vagy, hogy egy hétig reggel 6-tól éjfélig dolgozol és, hogy akkor tényleg odarakod magad, nem az a fontos! Szerinte az a fontos – és amúgy ezzel teljes mértékbe egyet értek – hogy milyen intenzitással csinálod, milyen gyakran csinálod, milyen kitartással csinálod.
Mondta, hogyha egy nap csak 30 percet sportolsz, nem kell több, vagy 20 perc, de azt minden nap csinálod, és nem hagyod abba egy-két hónap után, hanem kitartóan csinálod, egész évbe, egész évtizedbe, akkor annak lesz csak eredménye. És ezzel nagyon-nagyon egyetértek, hogy magyarul kicsi, bébi lépésekbe kell csinálni mindig egy kicsit és hinni abba, hogy ennek is lesz majd eredménye. És ezzel teljesen egyetértek, és ezt hívják magyarul következetességnek.
Hogy „consistence” angolul, hogy minden nap egy picit és haladsz a céljaid felé kitartóan, úgy hogy az ember nem adja fel. És ebbe segít nagyon-nagyon a motiváció, mert a lézerfókusz, és tényleg az, hogy fókuszálva maradjál a céljaid, a célkitűzéseiden ahhoz nagyon-nagyon-nagy szükséged van a belső motivációra és azért pedig csak te vagy felelős és senkitől se várhatod el, hogy téged akárki, egy könyv, az anyósod, a férjed, a gyereked motiválva tartsanak, mert azért csak te vagy felelős és azt csak te tudod magadban kialakítani.
Na jó, az anyós kicsit durva példa volt, ezért elnézést kérek 🙂
De szerintem ez az első lépés. És hogyha már tudod, hogy mit akarsz, tudod, hogy miért akarod és ki tudtad magadban alakítani, egy bizonyos időn belül. Legyenek azok napok, hetek, hónapok, akár évek, ezt a belső motivációt, akkor tényleg már nincs más dolgod, csak hinni magadban, hogy képes vagy rá és csinálni a bébi lépéseket nap-nap után, hét-hét után, hónap-hónap után és meglátod, hogy az eredmények, azok nem maradnak el.
