Üdvözlök mindenkit szeretettel a mai élő adásban és majd egy különleges vendéget szeretnék bemutatni, vagy fogok bemutatni, aki az utolsó előadó, akit még nem ismertek a sikernapon. Úgyhogy Anita köszöntelek szeretettel és nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a mai beszélgetésre való meghívást. És a célunk az ma, hogy egy picit megismerjünk téged és mondj egy pár szót magadról, hogy majd ismerősként üdvözöljünk Budapesten. Úgy tudom te is Ausztriában élsz. Tudnál erről egy pár szót mondani, hogy te hogyan kerültél Ausztriába? És hogyhogy Ausztria? Pont Ausztria, neked is véletlenül?

Nagyon-nagyon véletlen! Szia István! Először is köszönöm szépen a meghívást erre a felvételre és nagyon-nagyon izgatottan várom már a december 7-ét, hallottam, azért már jó páran vagyunk és a Lurdy moziba lesz úgyhogy a helyszín is nagyon-nagyon jó lesz. Hát hogy én hogyan jutottam ki Ausztriába az végül is egészen a gyerekkoromra vezethető vissza. Méghozzá a szüleim azok mindig is… mindig is azt mondták, hogyha van két lehetőség, akkor mindig a nehezebbet kell választani, és én ezt azóta is művelem és szerintem ez egyik legjobb tanács volt, amit valaha is kaptam én a szüleimtől. És pont ezért amikor én 14 éves lettem, 13, akkor én választás előtt álltam, hogy hova menjek középiskolába. Én Szombathelyen nőttem fel, engem a külkereskedelem érdekelt nagyon és én mindenképpen az Orlayba akartam menni, az ott van Szombathelyen, nem tudom, hogy ki ismeri a hallgatóság közül, de ez egy elég nívós iskola és nehéz is bekerülni. Úgyhogy azt gondoltam, hogy én akkor azt megpróbálom. És „szerencsémre”, úgymond idézőjelbe, de végül is tényleg arra, nem vettek fel, sőt még protekcióval sem vettek be, mert abszolút, de nem voltam jó tanuló úgymond és ezért a második legnehezebb lehetőség jött a szóba, ami pedig Fertődön volt egy két tannyelvű közgazdaságtani vállalkozóképző iskola. Ami anno – oda is nagyon-nagyon nehéz volt bekerülni – és ha hiszed, ha nem oda se vettek fel. De nem adtam fel, mivel kiküldtek egy levelet, hogy habár nem vettek fel az Osztrák-Magyar iskolába mégis az első gimnáziumba mehetek, ahol felkészítenek engem a német nyelvből, mivel az miatt nem tudtam bekerülni, az még nem volt olyan jó. És akkor onnan lehetőségem van majd akkor felvételezni ismét egy év után. És én éltem ezzel a lehetőséggel és a felvételi rettentő jól sikerült, benn voltam az első hatba és így kerültem én végül is kapcsolatba úgymond az osztrák nyelvel, mert ebbe az iskolába, aki ismeri, az tudja, aki nem annak elmondom, hogy Burgenlandból, Ausztriából jöttek be hozzánk a tanárok minden nap és így tudtuk végül is elsajátítani nagyon-nagyon jól a német nyelvet. És ez egy rettentő nehéz iskola volt nekem anno, mert nekem soha nem volt amúgy nyelvérzékem, ahhoz képest, most már 3 nyelven beszélek, majdnem, hogy anyanyelvi szinten, kivéve a magyar. És akkor, ami után elvégeztük ezt az iskolát megint választási lehetőség volt és az osztálynak a 95%-a magyar egyetemeken ment elhelyezkedni, magyar főiskolákra vagy már rögtön elkezdtek dolgozni. És énnekem is volt egy ilyen lehetőségem, tudtam, hogy tovább akarok tanulni, de úgy gondoltam, hogy oké, melyik lenne a nehezebb. Egy magyar egyetem, vagy egy osztrák egyetem. Naná, hogy az osztrák egyetem, és még azon belül is volt egy olyan választás, hogy melyik egyetem a nehezebb Ausztriába a Hauptuniversität, vagy a Wirtschaftuniversität és ott is a gazdasági egyetem az ott is sokkal nehezebb, mint a sima általános egyetem.


Azért gondolom valamelyest érdekelt a gazdasági terület, tehát a külkereskedelem, ahogy említetted, tehát nemcsak egy nehéz egyetemet választottál, hanem ami érdekel azt választottad, nem?

Igen-igen, hát végül is vállalkozói családban nőttem fel, tehát én kereskedelemben nőttem fel, úgyhogy nekem valahogy már ez olyan egyértelmű volt és engem szüleim is azért nemcsak ebbe az irányba neveltek, hanem engem állandóan ebbe az irányba toltak, úgyhogy énekem ez már olyan ismerős pálya volt úgymond. És végül is így kerültem ki aztán Ausztriába. Aztán elvégeztem az egyetemet Bécsben, és én kinn is maradtam. Aztán utána állást is találtam rögtön egy hónappal miután megkaptam az egyetemi diplomámat, úgyhogy az viszonylag gyors volt, mert nagyon-nagyon sokan ezzel szenvednek, ahogy hallottam. De egy jobb nevű egyetemről alapba sokkal hamarabb is felvesznek és én ott voltam akkor másfél évet ezen az első munkahelyemen. Mert anno amikor én végeztem az egyetemmel, akkor még nem volt olyan, hogy a magyar állampolgár kapott nagyon-nagyon hamar munkaengedélyt…

Munkavállalási engedélyt, igen.

Igen-igen és pont ezért féltem is nagyon és 12 hónapnak meg kellett lennie anno az állandó munkaviszonynak ahhoz, hogy megkapjam én ezt a munkaengedélyt. És ez érdekes volt, mivel pont hogy az első munkahelyemet úgy kifogtam, hogy egy olyan irodába kerültem, ahol engem bullyztak… ez azt jelenti, hogy…

Az mit jelent, hogy szívatnak?

Mobbing németül, hogy szívatnak, igen. Tehát engem nagyon-nagyon komolyan, nemcsak azért, mert külföldi voltam, hanem azért mert én voltam a kis újonc és az emberek szerintem nagyon-nagyon gonoszak is voltak velem. De szó szerint, tényleg szerintem azt élvezték, hogy rajtam köszörülhetik a nyelvüket. És én pont ezért az első évbe én nagyon-nagyon mély depresszióba estem, és 12 hónap alatt én fogytam majdnem 15 kilót.

Akkor lehet, hogy nekem is egy kis depresszió kéne, hogy fogyjak egy 15 kilót, mert más módon nem megy, ha túl jó a kedvem…

Hát szerintem ne ilyen módon fogyjál le, mert nem egészséges. Próbáld meg…

Olvastam az önéletrajzodba a weboldalon, hogy ez ténylegesen és nagyon megviselt ez a munkahely. Tehát nem nagyon bírtad aztán váltottál úgy hallom egy másikhoz, de az se jött teljesen össze?

Igen-igen aztán végül is másfél év után összeszedtem a bátorságomat, meg már meg volt a munkaengedélyem, úgyhogy fel is mondtam rögtön és utána mi elkezdtünk egy vállalkozást a párommal, ami aztán csődbe ment sajnos 4 hónap után és több ezer euró befektetés után. Ez egy gyors randi cég volt Bécsbe és mi úgy gondoltuk, hogy..

Ez micsoda? Gyors…?

Gyors randi, speed dating.

Speed dating, igen-igen.

Igen. És ilyenkor mi van, hogyha az emberrel ez történik? Nincs pénz, nincs vállalkozás, nincs siker, csődöt mondtál. Ilyenkor általában az emberek megijednek. Nos, én se voltam kivétel, úgyhogy azonnal elkezdtem másik munkát keresni, amit sikeresen találtam is 3 hónap után és akkor ott megint elkezdtem dolgozni. Ez már egy sokkal jobb cég volt, a munkatársakat imádtam, a főnök rendes volt, a fizetés sokkal több volt, a felelősség sokkal nagyobb volt, úgyhogy tényleg nagyon-nagyon jó volt. Az első 4 hónapban kb., amikor tudod még új minden és úgy szívod magadba a sok tudást, a sok… az új embert, az új feladatkört és akkor úgy kb. 4-5 hónap kellett nekem ahhoz, hogy én ott mindent megtanuljak, amit én megtanulhattam volna és akkor utána elkezdődött az a stagnálás. Akkor utána ugyanazt csinálod nap, mint nap. Habár lehet, hogy más problémák vannak, de úgy kb. minden ugyanaz.

Bocsánat! Nem rajtad nevetek! Azon nevetek, hogy ugyanilyen vagyok én is, tehát én is, ha valamit nem bírok, akkor az a stagnálás. Tehát így most figyelek és nagyon sokba teljesen hasonló, én nem bírom az állandóságot.

És, hogy őszinte legyek ezzel a legtöbb ember így is van és pont ezért is mondják, hogy mondjuk, a gyári munkásoknál ez a sorszalag ez megöli az embereket, mert ott tényleg minden nap ugyanazt csinálják. Énnekem még szerencsém volt, mert én cégbe dolgoztam és én nekem kapcsolatom volt termeléssel, a vevőkkel, az Aussendiesnt-el, ami most nem tudom mi magyarul.

Nem tudom, külső ügyfélszolgálat, valami ilyesmi?

Területi képviselők azt hiszem.

Bocsánat, had mondjak egy mondatot, mert te ezt nem mondtad, és hogy mindenki értse, én a saját lányomnál, aki most 21-22 éves és ő is ugyanúgy, mint te, gyakorlatilag gimnázium előtt került ki. Tehát ő általános iskolába, de te is viszonylag fiatalon, ezért van az, hogy egy csomó szót nem ismersz magyarul. Tehát hogyha valaki azt gondolja, aki nem ismer téged, úgy hallhatja, hogy milyen nagyképű ez a lány, hiszen nem ismer alapvető szavakat. Nem erről van szó. Tehát annak mondom, aki ezt rosszra gondolná. A lányomnál veszem észre, hogy amikor olyan dologról van szó, amit nem tanult meg gyerekkorban, tehát nem általános dolgok, hanem valami üzleti, vagy valami más dolog, akkor a lányom mindig németre vált. És nem azért, mert nagyképű, hanem mert abban a korban, amikor kijöttünk még nem tanult meg ilyen szavakat. Bocsánat, hogy így hozzászóltam, de látom, időnként keresed a szavakat, ez nem azért van, mert elfelejtettél magyarul, hanem gyerekként kerültél ki jórészt, hát bocsánat, hogy ezt mondom, hogy gyerekként, de érted mire gondolok.

Igen, de amúgy ez tök jó, hogy ezt mos megemlítetted és erre felhívtad a figyelmemet, mert amúgy hogyha otthon tartok előadást, vagy olyan emberekkel beszélgetek, akik tudom, hogy Magyarországon laknak, azoknál egy fél külföldi szót sem használok. Csak mivel te is itt kinn élsz Ausztriába és, ahogy együtt beszélgetünk te úgyis érted, és teljesen ki ment a fejemből, hogy ezt a kis beszélgetésünket most tényleg mások is figyelik, akik esetleg ezeket a szavakat…

Az a baj, hogyha németül folytatnánk, kevesen értenék. Tudod?

Így van.

Jó, tehát akkor gyakorlatilag a második munkahelyen már 4-5 hónap után unalmassá, monotonná vált az élet és közbe volt már egy vállalkozáspróbálkozásod. Utána hogyan kerültél mégis vállalkozás területre? Olvastam azért, és ebbe majd lesz egy csomó kérdésem. Mexikói magas minőségű tequila, ez gondolom a pároddal függ össze, chilis édesség, aztán amazon, eBay ez az FBS gondolom, FBA gondolom ez a terület. Mesélj egy kicsit erről, hogy aztán, amikor eleged lett ebből a munkából akkor mivel foglalkoztál, mibe kezdtetek, gondolom, hogy ketten a pároddal?

Igen. Mondjuk, azért azt hozzá kell tenni, hogy én őrült vagyok egy kicsit ilyen szinten, mert én nagyon-nagyon nagy önfejlesztő vagyok úgymond, de én ilyen extrémen. Tehát én már 14 évesen eldöntöttem, hogy én milliomos akarok lenni, akármilyen hülyén is hangzik, ez nekem akkor jött ez az ötlet persze aztán ez az ötlet hamar feledésbe is merült, de mégis csak mindig ott volt a háttérben. És mikor én ezen a munkahelyen dolgoztam és jött minden hónapba a számlámra az a bizonyos összeg, ami szép volt és jó volt és tényleg jól is meg lehetett belőle élni, csak én azt gondoltam, hogy nem elég ahhoz, hogy én aztán egy idő után majd egy kicsit függetleníteni tudjam magamat, úgyhogy mindenképpen kell valami plusz ez mellé. Én minden munkámmal párhuzamosan ugyanúgy fejlesztettem önmagamat minden hétvégén, minden este, nekem nincsen tévém se, általában hogyha nézek, akkor sorozatokat nézek, mert egyszerűen nincsen türelmem végig ülni másfél órát egy filmen. Az utolsó film, amit végig ültem az a Wolf of Wall Street volt, ami tényleg nagyon-nagyon jó volt. És én elkezdtem aztán tanulmányozni, hogy hogyan lehet az eBay-en eladni, mert gondoltam, hogy oké akkor csináljunk úgy egy kis pénzt, hogy eladok az eBay-en. És kiolvastam egy könyvet, tényleg kitanultam mindent és 3 hónap után lezárták a számlámat, mert túl nagy volt a szállítási költség és egyszerűen csak megszüntették a számlámat, tehát ott is az egész, amit befektettem minden időm, energiám, a pénz, amit belefektettem, minden kárba veszett.

Bocsánat, hogy kérdezek… csak, hogy értse mindenki meg én is, hogy a termékeket te megrendelted mondjuk Kínából vagy bárhonnan, vagy akár Magyarországról, nem tudom, és az ebay-en értékesítetted, mint egy shopban, tehát nem használt termékek, mint eredendően az eBay indult, hanem kereskedőként shopban.

Kereskedőként. Így van. Így van. És sokan rendeltek Németországból és oda nekem 12 euró volt szállítási költség és én azt mind fel is számoltam és sokan ezért bepanaszoltak úgymond a hátam mögött az eBaynél az eBay pedig egyszerűen kérdezés nélkül letiltott. Tehát így nem volt nagyon empatikus velem. És több ilyen próbálkozásunk volt akkor, ahogy említetted még a tequila, amit a párom által kezdtünk el csinálni, azt is még Prágába akartuk értékesíteni. Mert ott is az a sok hétvége, amikor az ember kimegy és tárgyal és próbálja létrehozni ezt az üzletet úgy, hogy végül is olyan, mintha sötétben tapogatóznál. Mert fogalmad sincs, hogy mit csinálsz, csak úgy akarsz próbálkozni, és végül is a legvégén szerencsére eljutottunk egy olyan következtetésre, hogy a gyermekruhákat fogjuk értékesíteni, amit Magyarországon gyártunk. És ott már van mögötte egy bizonyos rendszer, úgyhogy azt már sokkal könnyebb volt és azt kezdtük végül is mi el a párommal, amikor ezen a második munkahelyen voltunk szépen lassan kiépítgetni és a mai napig is ezt csináljuk. És végül is ez a fő vállalkozásom.

Még egyet hadd kérdezzek, mert most az interneten az ember bolyong és a siker téma vagy a vállalkozás témában néz videókat, akkor, meg vannak ezek a bizonyos, most már digitális nomádok egy ilyen divathullám jellegű kezd bejönni Magyarországra, és elég gyakran hallani ezt az amazonon való kereskedést, akkor a másik az hogy ugye az eBay-en. Tehát az online kereskedésben a termékhez hozzá se kell nyúlnom, vagy csak online intézni mindent, most ez nagyon-nagy divattá vált, de ezt számomra nagyon-nagyon nagy köd lengi körül. Tehát azt akarom megkérdezni, hogy amit az eBay-nél tapasztaltál és tanultál ez alapján azt gondolod, hogy ma okosabban csinálnád, vagy nem kellett volna belevágni?

Csak úgy tényleg a saját tapasztalataim alapján ebbe nem kellett volna belevágnom, mivel az nem az én szenvedélyem volt. Rengeteg olyan embert ismerek, akinek ez a szenvedélye és tök jók benne és csinálják, és kint vannak, de énnekem személy szerint nem volt jó.

Tehát csináltad, de nem volt nagy kedved hozzá és nem is működött igazából jól?

Így van.

Értem. Jó. És az Amazon? Oda is a tequilát vittétek, vagy már a gyermekruhát?

Végül is amazonon is több fajta termékkel próbálkoztunk, mert aztán mi nagyon ilyen innovátorok vagyunk, tehát mi kifejlesztettünk pl. egy olyan iPhone-tok tartót, aminek a hátoldalára ráragasztottunk egy kis… most nincs itt a telefonom… itt van, mindjárt hozom. Pl. ilyeneket csináltunk, nem tudom, mennyire látszik…

Egy ilyen gumis, amivel fel tudod venni a kezedre. Ja aha…

Így van, és 3D printerrel meg is csináltuk a prototípust és ilyeneket adtunk el pl. kisebb nagyobb sikerrel.

Tehát Kínába gyártattad, vagy ti gyártottátok?

Kínában gyártottuk, igen.

Kínában?

Igen, és akkor volt még kutya Dirndl, most azt nem tudom, hogy az most mond-e akárkinek is valamit, de mondjuk úgy hogy…

Kutya osztrák népviselet, nem?

Kutyának az osztrák népviselet így van. De amúgy ez még mindig fenn van amazonon, hogyha így rákeresnének az emberek, akkor ez még mindig fenn lenne. Meg persze a gyerekruhákat is árusítottuk, de azt most már átvették mások, úgyhogy még mindig fenn vagyunk az amazonon, de azt most már mások csinálják helyettünk.

És akkor ti, ez is osztrák nemzetiségű, ilyen Dirndl jellegű gyermekruháról van szó, aminek azért itt nagy piaca van, meg gondolom a németeknél, tehát Bajorországba is el lehet ezeket adni. Ezt ti most saját magatok online kereskedtek, tehát van egy online shop és ott kereskedtek, vagy az egész ki van adva alvállalkozóknak?

Hát végül is az elején nem tudtuk, hogy úgy mégis B 2 C vagy B 2 B legyünk. az azt jelenti, hogy ha van egy terméked, akkor azt kinek értékesítsed. A végvásárlónak értékesítsed, vagy adjad le üzleteknek és majd ők akkor értékesítik. És az elején pont ezért meg is voltunk kavarodva, mert mind a kettőnek van előnye meg hátránya. És pont ezért az elején még létrehoztunk a Shopify-al egy webshopot, ez is elég kemény munka volt oda föltöltögettük az összes terméket, hogy akkor mi eladunk a végtermelőknek, mert azon úgy több a haszonkulcs. De aztán végül is kiderült, hogy több annak a hátránya számunkra, mint az előnye, úgyhogy két éve eldöntöttük, hogy kizárólag B 2 B-k leszünk, tehát mi vagyunk a termelő, úgy is lehet minket nevezni, hogy nagykereskedő és akkor nekünk van jó pár viszont eladóink. És akkor mi őket szállítjuk be, és akkor ők pedig eladják a mi termékeinket, vagy online, mert ugye vannak olyanok is, akik csak online vannak, vagy pedig a saját boltjukba.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Kérem azonnal az eBook sorozatot!

Igen-igen. A ruhánál azért egy nagyon-nagy gond, hogy nem stimmel a méret, a szín. Visszaküldik csere, elszakítják közbe, vagy koszos lesz tehát nem egy egyszerű dolog ilyen szempontból. Értem. Jó, és hát ezek után elkezdtél egy egész szép karriert felépíteni, mint tanácsadó, hiszen tanultad az üzleti területet már az egyetemen. Erről mesélj egy pár szót, hogy hogyan indult el, főleg milyen ügyfelekkel dolgozol? Majd a többi kérdést később.

Jól van, oké. Ez végül is most a sikergururól van szó, amit kb. egy éve kezdhettem el. Énnekem az önfejlesztés az mindig is mániám, szenvedélyem, imádom. Tehát amikor én 12 éves voltam István, én egy mondatot nem tudtam kimondani, mert én úgy dadogtam. Tehát nekem hatalmas nagy beszédhibám volt és ebből kifolyólag ugye engem nagyon sokan cikiztek is, nem volt önbecsülésem, elég kemény volt ez a gyerekkorom. És én 14 évesen olvastam el először Dale Carnegie: Sikerkalauz című könyvét, ami – hát Dale Carnegie-t úgy hívják a mai napig, hogy az önfejlesztésnek az egyik apja, mert az is volt. És olyan szerencsém volt, hogy az egyik ismerősöm ezt olvasta, kölcsön adta, elolvastam és ettől a pillanattól kezdve én rákaptam az önfejlesztésre, mert megértettem egy nagyon alap dolgot. Hogy én vagyok felelős azért, hogy én milyen emberré válok, és én majdnem, hogy kigyógyítottam magamat ebből a dadogásból, tehát mindenfajta kihívásokat csináltam, rengeteget olvastam, rengeteget tanultam és énnekem innen jött ez az egész. Hogy uram Isten, ha én ilyen sikereket el tudok érni ezzel az önfejlesztéssel, akkor ez másnak is ugyanúgy segíthet és én úgy éreztem, hogy én pont, hogy erre vagyok hivatott, hogy én fel tudom használni ezt a tudást, ezt az akarást, ezt a vágyat. És mint hivatásomat kezelni és segíteni másoknak és megmutatni nekik, hogy hogyan tudják ezeket mind felhasználni arra a célra, hogy az ő problémájukat megoldják. Most nem feltétlen kell neked beszédhibásnak lenni, lehet akármilyen, lehet párkapcsolati problémád, lehet a tényleg magabiztossággal problémád, de amibe igazán én úgy segítek az a vállalkozások. Mivel nekem abban van a legtöbb tapasztalatom tehát a legtöbb ember, aki hozzám fordul az vagy egy olyan ember, aki még alkalmazott és vállalkozást akar indítani, vagy az, akinek mondjuk már van vállalkozása, de a következő szintre akarja rakni a vállalkozását.

Ezek főleg magyar ügyfelek egyébként?

Magyar. Így van. Tehát magyar piacon dolgozom, de nem mindenki él Magyarországon. Tehát ugyanúgy van, aki Németországban él van, aki Ausztriában él van, aki Angliában él, vagy talán még egy picivel messzebb, de magyarul csinálok mindent. Igen. Hisz magyar az anyanyelvem és így érzem magam még a leghatékonyabbnak úgymond.

És most említettél egy könyvet, ami úgymond egy sorsfordító volt akkor a te életedbe, hiszen a gondolkodásodat változtatta meg. Meg tudnál – tudom, hogy nagyon sok könyvet tudsz említeni, tehát nem sokat, csak egy-két könyvet kiemelnél – ami számodra fontos volt? Mert tudom, és látom, amióta felfigyeltem, mert teljesen párhuzamosan mentek a könyvismertetők, neked is van egy szuper Youtube csatornád, amit ha nem ismer valaki akkor érdemes rákeresni úgy, hogy sikerguru, és te is egy csomó könyvet ismertetsz nagyon sok olyat ráadásul, amelyik nem is jelent meg magyarul. Úgyhogy tudnál mondani még 2-3 olyat, ami úgy gondolod benned is ilyen gondolati sorsfordító volt?

Igen. Na, most könyvekről azért azt fontos tudni, hogy nem mindegyik könyv adja vissza azt annak az embernek, aki…más-más embereknek…mindegy, hogy hol vagy most épp az életedbe. Lehet, hogy neked épp egy másik könyvre van szükséged. Azt szoktam mondani, hogyha készen áll a diák, akkor megjelenik a tanító, és ez a tanító nálam mindig egy könyv volt. És nálam ilyen sorsfordító könyv volt Robert T. Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa, ez egy klisé, tudom, hogy egy klisé és tudom, hogy…

Nem, nem klisé. Én akkor adtam el a családi nagy cégünket, amikor ezt a könyvet elolvastam és azt mondtam, hogy a hétszentségét rossz irányba megyek, zsákutcába, ebből ki kell szállni. Ez nem klisé. Ez nálam az volt az egyik ilyen, ami kifordította az egész életemet.

Igen, ahogy elmondtad ugyanúgy nekem is ez volt a könyv amiért felmondtam a második munkahelyemen.

Ez a könyv mennyi kárt okozott Európában… 

Ez a Robert T. Kiyosaki nem tudom, hogyha még egyszer idejön most azt meg fogom neki köszönni azt hiszem. A másik ilyen gondolatébresztő ő nem könyv, mert neki vaskos könyvei vannak, ami nincs az Isten, hogy azt valaki úgy végig olvasná, 600-700 oldalas könyvei vannak, hanem neki az hang programjait vásároltam meg és én azokat hallgattam hónapokon keresztül. És neki ilyen 12 órás audio programjai vannak és volt olyan, hogy 5-6-szor meghallgattam egy ilyet, és őt úgy hívják, hogy Tony Robbins, és neki a szeminárjaira is én ki szoktam repülni Londonba. Nekem ő az, aki miatt ezt az egészet elkezdtem, ő az, aki miatt én megtudtam azt, hogy egyáltalán ez egy dolog, hogy ez az önfejlesztés ez létezik. A harmadik, akit pedig még meg szeretnék említeni, aki szerintem szintén egy abban a korban, amikor én ezt olvastam nekem segített az pedig T. Harv Eker: A milliomos elme titkai könyve, amibe megint olvastam wow… azta…azta… még többet…még többet. És azok az aha momentumok, hogy Jézusom, hát tényleg ez igaz? És akkor bebizonyította, hogy igaz, wow és tényleg ezt mindenkinek tudom ajánlani. Amúgy ez megvan nekem video összefoglalásba és ezen van amúgy legtöbb hit nem véletlenül, mert ez egy nagyon-nagyon jó könyv. Ezt a hármat tudnám most így első körben mindenkinek tanácsolni.

Egyetértek mindegyikkel egyébként. És amikor elkezdtél evvel foglalkozni azt olvastam, hogy elvégeztél egy ilyen coach tehát ilyen magán és business coach tréninget ezt gondolom a leírásban, hogy kitűnt nekem itt Ausztriában végezted már el ugye?

Hát végül is ezt Budapesten végeztem még anno, ez egy ilyen 3 hónapos képzés volt, így van, még 3-4 éve kb.

És most akkor úgy dolgozol az ügyfeleiddel jórészt, hogy Skype-on tudsz konzultálni velük, tehát egy rendszeresen visszatérő ügyfélkapcsolat van az ügyfeleid és követed a fejlődésüket. Mesélj egy pár szót, hogy ilyen módon hogyan dolgozol velük és miben segíted az embereket?

Mint mondtam több fajta ember létezik, mindenkinek van egy kedvenc ügyfele, ebbe én most nem szeretnék belemenni. De Magyarországon a coachingnak van egy ilyen zamata, egy ilyen szájíze, ami nem feltétlenül a legjobb, úgyhogy ezt általában mindenkinek el szoktam mondani, hogy habár az embernek jó van persze business-coach képzése, mondjuk az enyém nem – mert rengeteg fajta van tényleg – és az még messze nem jelenti azt, hogy valaki jó coach. És pont ezért én nem nagyon szeretem magam coachnak nevezni, vagy hívni. Amit csinálok az nem feltétlenül coaching, hanem – mert a coaching az simán irányított kérdések, ott a coach végül is téged motivál, téged inspirál a kérdésekkel. Mert neki egy szubjektív rálátása van a te életedre és ez tök jó, de én egy olyan típus vagyok, hogy én soha nem tudom megállni azt, hogy én hozzá rakjam azt, ami nekem van. Úgy, hogy én…

Megértem. 100%-ig megértem.

Én nem vagyok jó persze business-coach, de pont, hogy ezért szoktam mondani, hogy én coach és mentor vagyok tehát pont azért én olyan embereket szoktam elvállalni, akik üzletet akarnak kiépíteni és kell nekik az én szaktudásom, mert én úgy gondolom, hogy úgy igazából akkor tudok sokak adni.

Értem. És hogyan látod, hogyha dolgozol, így ügyfelekkel mennyire van rajtad felelősség, vagy mennyire érzed magad felelősnek az ő sikeréért, vagy mennyire tudsz ráhatni a sikerére? Érted mire gondolok? Én azért kérdezem mindezt – mondok példát, hogy miért kérdezem. Mert nekem is van egy csomó ügyfelem, aki főleg hotelt, szállodákat, panziókat vett itt Ausztriában és a régióban és én is hát nem ilyen üzletszerű vagy üzleti módon mentorálom, coach-olom, segítem őket, hanem a tapasztalataimmal, egyebekkel leülök és időnként konzultálunk teljesen ilyen független alapon. De azt látom, hogy azért amikor beszélsz valakivel és van egy tanácsod a többi ügyfeledtől tapasztalat akkor az egy felelősség is, hogy merre menjen jó felé megy-e stb. Hogyan látod, hogy ez mennyire függ tőled és mennyire tőle. Érted mit akarok kérdezni?

Hát végül is kb., ha valakinek segítesz, akkor általában mindig azt mondod, hogy szerintem… és folytatod. Vagy mit gondolsz erről, mit gondolsz arról és elmondod példák alapján, hogy ezt ki, hogy csinálta és a coaching, tehát akinek segítesz, ő ebből tud ötleteket meríteni, és neki kell azt eldöntenie, hogy aztán jobbra megy vagy balra megy és ő azért 100%-ig felelős. És szerintem ez fontos, hogy ez az elején már úgymond le legyen tisztázva, mert sok ember túl sokat vár el mondjuk egy coachtól vagy egy mentortól.

Ide akarok kilyukadni…

Ezt a legelején le kell tisztázni, hogy mik az elvárások és mi az pontosan, amit kap az a bizonyos ügyfél tőled. Tehát azt már rögtön el szoktam mondani az elején,, hogy nem megváltó vagyok, nem 3 hónap alatt fogunk milliomossá válni és megváltani a világot, hanem ugye vannak házi feladatok, van kemény munka…

4 hónap alatt nem 3. 

Így van. 4 és fél, hogyha nehéz eset.

És tudnál mondani egy-két példát arra, hogy a tapasztalatod szerint, mert amit mondtál az nagyon érdekes terület és engem is nagyon sokszor izgat meg látok sokat, aki nem volt előtte vállalkozó, és itt vállalkozó lesz, mondjuk egy panziót fog üzlet vezetni. Hogy mi a legnagyobb tévedése vagy hibája azoknak, akik az alkalmazotti létből mennek a vállalkozóiba. Mi az, amit a leginkább benéznek, vagy leginkább helyre kell tenned, vagy kérdésekkel helyre kell igazítanod?

Hát most ez annyira változó, méghozzá attól függ, hogy ki milyen szinten van, ki mennyire fejlett úgymond nemcsak a vállalkozás terén, hanem önfejlesztés terén is. Tehát hogyha valaki még nagyon-nagyon újszülött, annak minden új, azzal tényleg csak nagyon-nagyon lassan lehet haladni és meg kell csinálni egy erős alapot, amire aztán lehet építeni. De vannak olyan emberek is, akiknek hihetetlen, hogy milyen tudástáruk van és náluk már sokkal könnyebb, de hogyha mondjuk meg kéne említenem 3 olyan dolgot, ami általában a probléma az első az mondjuk az lenne, hogy sokan nincsenek azzal tisztában, hogy mi a termék. És ez engem is nagyon meglepett az elején, mert ezt én se gondoltam volna, de néha elég nehéz őket rávezetni, hogy már megvan az egész business tervezet, már megvan minden a Facebook oldal, a weboldal, a business kártya minden meg van, de még nincs termék, amit értékesíthetnének.

Ez egészen meglepő.

Igen. És ez egy elég nagy probléma, a másik nagy probléma az természetesen – de mondjuk szerintem az nem csak a vállalkozói világban van úgy, hanem mindenhol – az a félelem maga, ami pedig sok oldalból fakad. Ennek nagyon-nagyon sok al-ága van, lehet az is hogy félelem a megszégyenüléstől, félelem attól, hogy a haverjaid majd kiröhögnek, félelem attól, hogy kudarcot vallasz, félelem attól, hogy sikeres leszel. Mivel ez is egy nagyon-nagyon nagy félelem, és hogyha már ott van a határon és már csak tényleg ilyen messze van attól, hogy megcsinálja és elcseszi, mert fél a sikertől, mert tudja – ez tiszta pszichológia – tudja, hogyha elérné a sikert akkor az élete megváltozna és a változás, attól mi nagyon-nagyon félünk, mert azaz evolúcióból jön, hogy a változás az nem jó. Szépen a megszokott azaz, ahol az ember jól érzi magát, de ez egy természetes ösztönünk és ezen kell átlendíteni sokszor az embereket, hogy ezen a félelmen, ami megnyilatkozik olyan sok minden dologba pl. az önbizalom, akkor úgy fejezik ki magukat, hogy nem bízok magamba, és akkor úgy letudják. És akkor mi a megoldás? Á én nem bízok magamba, és hátra dőlnek és szenvednek és ezen átlendíteni, oké nem bízol magadba, akkor nézzük meg, hogy milyen lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy bízzál magadba és akkor ezek a cselekvések. A harmadik, mert hármat ígértem meg, most közbe gondolkodom, hogy valami okosat mondjak, ami általában… a kérdés az volt, hogy mi a probléma. Igaz?

Igen. Kérdezhetek egy dolgot? Vagy javasolhatok egy témát, hogy azt te hogyan látod? Én, amit látok nagyon sokszor, akik legalábbis Ausztriába kijönnek, azok a pénzügyek. Tehát üzleti terv, pénzügyek. Tehát egyszerűen nincsenek tisztában a munkával, hogy mennyit tud elvégezni pontosan és annak milyen költsége van egyáltalán…tehát magyarul a költségek, és a pénzügyi tervezés az abszolút fals tud lenni, ha az ember munkavállaló oldalon van. Nem tudom, hogy ezt nálad érzékeled-e nálam főleg, amikor kijönnek Ausztriába és rájönnek, hogy 4-5-szörös költsége van egy embernek, és ha ő ott áll, akkor percenként euróban mérhető költséggel jár, azt nem fogják fel és pénzben úsznak el az alkalmazottakkal. Hogyan látod te ezt, hogy Magyarországon gond-e ez a pénzügyi képzetlenség?

Egyértelműen a pénz az mindig egy nagy faktor. De én nem úgy határoznám meg, hogy pénzügyek, én inkább úgy határoznám meg, akármilyen furcsán is hangzik, hogy üzleti terv. Mert az egy kicsit az így átfogottabb, az kicsit több mindent magába foglal, mint pl. csak az, hogy ha felveszel egy alkalmazottat, akkor azt ki kell fizetni és azután adót kell fizetni, mert ez végül is csak ennek az üzleti tervnek a 0,5 %-a. Sokan nem gondolják komolyan szerintem…

Komolyan? Tehát csak próbálkoznak, de nem igazából?

Csak szeretnék. Tehát megkeresnek engem és tényleg elkezdünk dolgozni és akkor érzem, hogy rettentő sok gát van és próbáljuk őket áttörni, de hogyha nem tud az ember mögé rakni egy nagy vágyat, egy szenvedélyt, egy miért, egy felhajtó erőt, akkor ez ilyen nyögve akarásos, hogy én akarom ők meg nem annyira és a kémia abszolút, de nem működik és el van az egész cseszve. Pont ezért ezt, amit te mondtál, ezt az üzleti tervet, ezt a pénzügyi hátteret, ezt se… nem is kezdik el csinálni, mivel nem gondolják komolyan ezt az egészet. Nekem ez a rálátásom, hogyha valamit komolyan gondolsz, akkor tényleg mindent megteszel annak érdekébe, hogy sikeres legyen. És akkor, ahogy mondtad ezt a pénzügyi részt is átgondolod, végül is mi a vállalkozás? Pénz be, pénz ki és középen meg megkell maradnia a profitnak, mert különben nem beszélünk vállalkozásról.

Így van. Különben hobbi az egész.

Így van.

Így van. Jó. Nagyon érdekes volt, amit eddig hallottunk. Még amit akartam itt kérdezni, hogy ez a Mexikó ez gondolom a párodtól származik. Tudsz mondani egy-két mondatot a párodról, hogy ővele akkor, amit előtte beszéltünk, csak egy bemutatkozás röviden.

A páromról órákat tudnék beszélni, még mindig úgy érzem néha, hogy a mézes heteinket éljük így 2 év házasság után még könnyű ilyet mondani. Mi? Majd 10 év múlva majd meglátom. Én már hallottam ilyet.

20 év múlva, 20 év múlva. Onnantól meg már hős vagyok. J Igen, hallgatlak.

Végül is páromat én Bécsben ismertem meg, ő félig mexikói és félig német, tehát az édesanyja Hamburgba született és ő, amikor 14 éves volt akkor kimentek Mexikóba élni, Guadalajara a neve a városnak, ahol élnek még mindig. Tehát az anyós meg az após egy másik kontinensen van és ott ismerkedtek meg és az Alex – a férjem neve – ő pont ezért inkább mexikói, mint német, de azért a német szokásokat is azért felvette a fegyelmezettség a komolyság azért azt az édesanyjától szerencsére át tudta venni. És ő Csehországban tanult középiskolában. Ott van egy – hát ez végül is egy sima középiskola, egy gimnázium.  És ő nem akart már hazamenni Mexikóba, mivel habár gyönyörű szép ország hihetetlen érdekes és melegszívű emberekkel van tele, mégis azért a mai világban még egy kicsit úgy gondolta, hogy veszélyes. És most így látom, hogy aki ismer az így engem lefejezne, hogy én hogyan merek ilyet mondani főleg, aki mondjuk Mexikóba lakik, de ő úgy gondolta, hogy Európa az, ami neki igazából érdekes és biztonságos. De Csehországba nem akart már visszamenni mivel egyszer volt Bécsbe egy nyelvtanfolyamon és teljesen beleszeretett a városba, ami nem is csoda, hiszen Bécs az egy csodálatos város és ott ismerkedtünk meg 2010-ben azt hiszem. Már régen volt. És azóta egész jóba vagyunk.

Örülök neki. És amiért kérdeztem egyébként és ezért volt igazából a kérdés fontos, hogy ahogy elmondtad minden vállalkozást közösen csináltatok.

Igen. Így van.

De az a lényeg, hogy közösen azért kérdezem mindezt, mert én is a feleségemmel sok mindent közösen csinálok és egy szuper dolog tehát ezért kérdeztem rá. Mert sokan úgy gondolják, vannak ilyen beidegződött dogmák, hogy nem jó együtt dolgozni, ha férj-feleség, mert veszekednek meg egyebek. Ezek szerintem nem igazak.

Oké. Hmmm. Van benn valami persze, de ahogy mondtad nem feltétlenül kell.

Egyébként egy mondatot hadd mondjak, ahhoz amit mondtál, hogy fél, vagy hogy veszélyes Mexikó. Nemrég hallottam egy sztorit, nem is tudom, lehet, hogy kint Kanadába a 40:02 tréningjén, hogy egy New Yorki meg egy mexikói beszélget valahol találkoztak. És mondja, hogy ú nem jössz el egyszer meglátogatni minket New Yorkba, mondja a Mexikóinak. Mondja erre a mexikói ú hát ott mindennap megölnek valakit. Erre mit mond a New Yorki, hát én ezért nem megyek el hozzátok, ott is minden nap megölnek valakit, de otthon biztonságban érzik magukat, tehát ennyit a félelemről.

Így van.

Tehát gyakorlatilag te se tervezed akkor, hogy visszamenjél Magyarországra, ahogy a párod nem akar Mexikóba, te is Ausztriába maradsz, és itt maradtok. Ugye?

Végül is ez így nem teljesen igaz, mert egyrészt nagyon-nagyon közel lakunk a határhoz, nekünk itt van Mosonmagyaróvár tényleg fél órára, továbbá mi Szombathelyre is nagyon-nagyon sűrűn járunk, továbbá Győrbe van egy lakásunk, ahova megint sűrűn járunk és hogyha haza kell járnom mondjuk szeminárokra. Úgyhogy szerintem én úgy mondanám, hogy olyan 50-50%. Tehát én rettentő sokat vagyok otthon Magyarországon is és itt kinn is Ausztriában. Végül is itt kinn van a fő lakhelyünk, de hogy hol maradunk, azt még így pontosan nem tudom, hogy őszinte legyek az Alex meg én is nagyon ezek az izgő-mozgók vagyunk. Úgyhogy már beszéltünk arról, hogy talán 3-4 évre felköltözünk Pestre, de már volt arról is szó, hogy mi lenne, ha elköltöznénk Dániába, tehát mi ilyen szeretjük nagyon-nagyon felfedezni úgymond a világ adta lehetőségeket, főleg a mai világba, amikor nincsenek már határok szó szerint. De Magyarországtól biztos, hogy nem tudnék elszakadni teljesen, azaz otthonom nekem, amire amúgy nagyon-nagyon büszke is vagyok.

Így van, én is. Jó. Szuper. Akkor most mondtad, hogy tréningekre, szeminárokra mész Magyarországra, most a december 7-éről 42:15 egy pár szót mondanál, hogy mi az, amit tudunk tőled tanulni majd december 7-én egy pár szót előzetesként, csak röviden, ha tudsz mondani légy szíves.

Persze először is remélem meg tudjuk majd tölteni, minél több ember van annál jobb, mivel egy ilyen rendezvényre nemcsak azért megy el az ember, mert fantasztikus előadók lesznek és rengeteget fognak tanulni, hanem nagyon sok ember azért jön el ilyen rendezvényekre, hogy másokkal tudjon ismerkedni, azonos észjárású emberekkel, mivel szerény véleményem szerint ennél értékesebb dolog a világon nincsen. Mivel én is egy olyan közegbe nőttem fel, ahol úgy igazából nem tudtam senkivel se beszélni erről, mert mindenki – tehát nem úgy gondolkodtak, ahogy én.

Egyedül vagy a gondolataiddal, ha jól értem te is.

Így van, csak forogsz kőrbe, szenvedsz és azt hiszed, hogy veled van a baj, azt hiszed, hogy te nem vagy elég jó, aztán elmész egy ilyen rendezvényre, ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, majdnem mindenki ahogy te és akkor kinyílik egy új világ előtted és megcsillan az, hogy van remény. És akkor utána persze az ember általában rászokik ezekre. Na, most december 7-e az egy önfejlesztő nap, egy sikernap lesz egyértelműen és velem fogunk kezdeni, én fogok nyitni, úgyhogy én fogom bemelegíteni a tömeget, amit már nagyon-nagyon-nagyon várok. Amivel készültem, az végül is egy egyórás előadás lesz, amit teleraktam sikertippekkel, történetekkel lesznek kérdések is, hogy nehogy bealudjon a közönség. Lesz szó – miről lesz szó – az önfegyelemről, sikerszokásokról, koncentrációról, és tényleg mindennapi dolgokról. Hogy hogyan tudod az életedet egyszerűen jobbá tenni. Ez lehet, akár, ha vállalkozásod van, lehet hogyha alkalmazott vagy lehet hogyha mondjuk a párkapcsolatodat akarod javítani, az emberi kapcsolataid, ha több pénzt akarsz, ha több egészséget akarsz. Tehát ez tényleg az önfejlesztés azt nem lehet beskatulyázni, hogy na, most csak erre vagy csak arra, hanem mindenki meg fogja találni azt, amiért jött ebbe 100%-ig biztos vagyok.

Így van. Így van. Én is így gondolom, és ami fontos ebből, két dolgot hadd fűzzek hozzá, az egyik az, hogy mindenképpen mindenki kihegyezett tollakkal és füzettel érkezzen, hogy jegyzetelni tudjon, mert azt gondolom bőven lesz mit jegyzetelni az egész nap folyamán ráadásul. A másik, pedig mi nem beszéltünk előre erről, de olyan érdekes, amit elmondták, hogy amikor összejön egy közösség és hát nem beszéltünk róla, de majd ezt mi egyeztetjük szerintem mi magunk, viszont lesz – ezt mindenki másnak mondom, aki még nem jelentkezett – lesz pontosan az első ilyen mastermind közösségformáló rendezvényünk lesz este, ugyanaznap este. Tehát pontosan erről lesz szó, amit te mondtál, hogy ne csak együtt legyünk, hanem utána meg is ismerjük egymást és lesz egy ilyen mastermind esti rendezvény. Úgyhogy aki még nem jelentkezett érdemes jelentkezni, ez azt hiszem 10.000 Ft-ba kerül, úgyhogy érdemes ott lenni egy szuper vacsorával együtt lesz az egész megrendezve. Úgyhogy tényleg erről van szó, ha az ember elmegy egy tréningre én azért szoktam javasolni, hogy ketten jöjjenek, mint férj-feleség vagy üzlettársak. Az ember egyedül megtanul tőled bármit Anita, akkor utána otthon van egyedül a cégébe és mindenki, amikor okos dolgot mond, vagy szeretne ott változtatni, akkor ellenkezik és úgy érzi, hogy most én vagyok a hülye vagy ők. Vagy hogyan is van ez?

Igen.

Úgy van, hogy jó, ha az ember lélekben és gondolkodásban társakat keres azok erősítik. Így van. Jó. Szuper. Nagyon örülök neki. Hallgatlak.

És ez a vacsora ez mikor fog kezdődni?

Azt mi leegyeztetjük. Jó? Mert mi szeretettel várunk téged, de ezt leegyeztetjük, a többiekre ez nem vonatkozik, de ha eljössz, akkor nagyon fogunk örülni. Ez gyakorlatilag egy mastermind, említettél több könyvet én még nem említettem, de hozzátenném a Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj kihagytam, de nyilván előre a masermind téma. És ezt valóban így érzem, amit te is mondtál, hogy a legtöbben egyedül vannak a gondolataikkal, de olyan szinten, hogy ismerek olyan barátot, aki jól működő vállalkozó, de a gondolataikkal annyira egyedül maradtak, hogy a feleségükkel se tudják megbeszélni, mert más gondolati világban gondolkodnak és egy idő után el is fejlődnek sajnos egymástól. És ez a mastermind gyakorlatilag el akarjuk vetni egy olyan mastermind csoportoknak a magját, tehát nem kijelölni, hogy te, meg te, meg te, vagy akik véletlen leültek egy asztalhoz lesz egy masermind csapat. Hanem ki akarunk képezni 2-3-4 olyan úgymond vezetőt, akik körül kialakulnak ezek a mastermindok és szeretnénk, amit te is mondtál, hogy ne csak együtt üljünk a moziban és nézzük a mozit, mármint meghallgatjuk az előadást. Hanem utána legyenek személyes kapcsolatok, olyanok, amikor találkozunk, hogy jé neked is ez a problémád és te, hogy gondolod. Tehát magyarul, egy valódi mastermind, ahogy én ezt gondolom és erről lesz egy rövid előadás, utána egy ismerkedés és egy szuper vacsora, amire téged is szeretettel várunk, ezt majd leegyeztetjük. Az a legfontosabb gondolat ebben, hogy nem kijelölve lesz mastermind, hanem kialakulni szeretnénk. Tehát a gyöngyöt, azt nem gyárba gyártják, hanem a berakott kis fadarab, vagy kis szennyeződés hatására a gyöngyöt maga a kagyló hozza létre és ezt a logikát akarjuk követni. De erről majd beszélünk, mert előzetesen még nem beszéltünk veled és örülnék, hogyha ott lennél, nagyon-nagyon jó lenne. Úgyhogy ezt majd még megbeszéljük. Úgyhogy a többiek, akik még nem jelentkeztek érdemes jelentkezni a teleakadémia.hu weboldalán, december 7-én sikernapon. Délelőtt, vagyis napközben az 5 előadás lesz és utána pedig esti órákban lesz egy szuper vacsorával, a részleteket majd az Ádám ki fogja küldeni. Lesz ez a mastermind alakuló első rendezvényen, utána valószínűleg rendszeresen lesz, tehát ezt tervezzük. Anita, nagyon-nagyon köszönöm az izgalmas beszélgetést, a sok érdekes sztorit és így megkaptuk az elő felvezetést a sikernapra ott is nagyon érdekes dolgokat fogunk szerintem hallani, úgyhogy mindenki készüljön és hozzon írószert és pihenten – fontos, hogy pihenten jöjjön és élvezzük a napot és az előadást. Köszönjük szépen Anita még egyszer.

Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!

Köszönöm még egyszer neked is és köszönöm mindenkinek, úgyhogy sziasztok. Találkozunk a napi vitaminban, vagy legkésőbb találkozunk a sikernapon december 7-én. Csaó.

Ajándék önfejlesztő ebook sorozat

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

kÉREM AZ AJÁNDÉK KÖNYVEM MOST!
Andrade G. ANITA
Andrade G. ANITAÖnfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH
Facebook