MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Minden héten friss önfejlesztéssel, személyi fejlődéssel siker, illetve vállalkozói gondolkodásmóddal kapcsolatos epizódot hozok el nektek, annak érdekében, hogy egy teljesebb, sikeresebb, boldogabb, egészségesebb és gazdagabb életmódot alakíts ki magadnak. Szeretnék vállalkozóknak inspirációkkal szolgálni és megmutatni, hogy milyen sok mindenre képesek és, hogy mennyi lehetőség van odakint. Szeretném az utolsó löketet megadni azoknak, akiknek szükségük van rá. Továbbá szeretném az alkalmazotti világ szorgoskodó embereinek is sikeres észjárással kapcsolatos hasznos tartalmat nyújtani, mivel a siker az élet minden területén mindenkinek kijár és veleszületett joga. Hallgass engem az úton munkába, az úton hazafelé, a futópadon vagy akár kutyasétáltatás közben.

Na, de ki is vagyok én valójában. Engedd meg, hogy pár mondatban, röviden bemutatkozhassak. A siker.guru weboldal megalapítója, édesanya, vállalkozó, blogger. Ezenkívül egy megállíthatatlan, törtető egy mániákus személyi-fejlesztő, és egyesek szerint egy egész sikeres eredmény coach. A bécsi gazdasági egyetem elvégzése után egyik multiról ugrottam a másikra, míg két és fél év után rájöttem, hogy én bizony saját vállalkozást szeretnék, mert a magam ura akarok lenni, és olyan ütemben akarok fejlődni, amilyenben én azt meghatározom magamnak. Ennek immáron 3 éve. Meg szeretném itt veletek osztani, ezen a podcast-en az utam, a tapasztalataim, ha megtiszteltek figyelmetekkel.

Anita SikerGuru

Meg szeretném osztani mindazt az áttörést, sikert, csalódást és fájdalmat, ami ide vezetett engem ígérem nektek, hogy nagyon érdekes témákat fogok hozni, minden héten friss tartalommal jelentkezem. Mivel a te sikered az én sikerem is, de végül is te állsz a központban. A lényeg az, hogy a legjobb, leghasznosabb és legújabb dolgokat kapd a sikerguru podcast-től. Az epizódok előre haladtával remélem, jobban megfogjuk egymási ismerni, de most nem is szeretném tovább húzni az időt, így vágjunk bele. De még mielőtt elkezdeném, mindenképp be szeretnék számolni neked arról a dologról, ami történt velem, egy hibát, amit elkövettem, és szerencsésen átlendültem rajta.

Az igazság az, hogy már jó pár hónapja el akartam én kezdeni ezt a podcast-et, de valami mégis visszatartott. Eltelt egy kis időbe, amíg rájöttem, hogy mégis mi az. A probléma az volt, hogy én mindenkinek, mindig meg akartam felelni, és mindenkinek, mindig eleget akartam tenni. És ha bár azt tanítottam, hogy ne akarj mindenkinek megfelelni, mert az egyenes út egyszerűen a sikertelenséghez, mégsem csináltam. Mindenkire hallgatni akartam, mert azt hittem, hogy ha elég jó tanácsnak tudok megfelelni, akkor egy iszonyat jó és sikeres podcast-et tudok létrehozni nektek. Voltak tippek, hogy hogy beszéljek, milyen gyorsan beszéljek, miről beszéljek, mi legyen a téma, kihez beszéljek, és a lista végtelen. Mígnem hónapokig e szenvedtem és egyszerűen csak megálljt parancsoltam magamnak és elkezdtem, kiléptem a komfortzónámból és azért vagyok most itt veled az első epizódban.

Tehát, mint említettem a mai adásban azt fogjuk megvitatni, hogy hogyan tudunk fókuszáltak maradni a mindennapokban, mivel a fókusz a siker egyik leges-leges legfontosabb hozzávalója.

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Nemcsak a vállalkozásodon belül szuperfontos egy lézerfókusz, hanem az életed akármelyik területén. Legyen szó emberi kapcsolataidról, párkapcsolataidról, egészségedről, anyagi helyzetedről, általános boldogságodról és hogy milyen elégedett vagy az élettel, hogy szeretsz élni. Amikor reggel felkelsz, azt gondolod uram Isten még egy nap, jaj de jó, alig várom, hogy elkezdődjön, vagy pedig azt gondolod, oh, atyaúristen, jaj, ne már megint reggel van. Ez a különbség, és ezért vagyok én most itt.

De előbb nézzük meg, hogy valójában milyen hátrányaink származnak abból, hogyha állandóan elkalandozik a figyelmünk, nem tudunk fókuszáltak maradni napközben és tényleg a rossz dolgokra gondolunk egész nap. Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele, de én régen előszeretettel költöttem el kb. két órát internet-szörfözéssel és a rosszfajta internet-szörfözésről beszélek, tehát nem önfejlesztő oldalakat tanulmányoztam, hanem bizony butaságokra költöttem ezt a nagyon-nagyon értékes időt. Ezt azóta sikerült kiküszöbölnöm, és tényleg minimálisra szorítanom az internetes böngészést, és hogyha most már böngészek, akkor most már csakis pozitív tartalmat böngészek, ami azt jelenti, hogy pl. néha esténként megnézek egy félórás stand up komédiát legyen az magyar az angol, amin nevetek és tényleg pozitív energiával tölt el. A híreket, azt pl. abszolút, de nem olvasom, nem hallom, nincs is tévém itthon be kell, hogy valljam, amin, furcsa módon sok ember meglepődik. Igazából soha nem volt tévém, otthon gyermekszobámban nem volt tévé, a kollégiumban nem volt tévé, nem is volt szabad. Volt azt hiszem tévészoba a kollégiumban, de hát az mindig tele volt és általában buta sorozatokat néztek, amik úgy engem igazából sosem érdekeltek. Majd az egyetemi évek alatt szintén nem volt tévém, ahol voltam a kollégiumba és miután külön költöztem akkor sem volt tévém. Tehát nekem úgy igazából sohasem hiányzott.


Most kicsit elkanyarodtam, de a hírekről szeretnék beszélni, méghozzá úgy igazából sosem értettem, hogy az emberek miért nézik a híreket. Amikor otthon vagyok szüleimnél Szombathelyen és be van kapcsolva, ugye ott állandóan megy a tévé és a hétórás hírek az minthogyha így muszáj, lenne, az mindig fel van hangosítva és akkor azt nézni kell, hét vagy nyolc óra körül van, nem is tudom, hogy mikor. És mindig ez engem érdekelt, hogy az emberek miért nézik ezeket a kis butaságokat.

Elkezdtem kérdezgetni az embereket, hogy miért fontos neked az, hogy megnézd a híreket reggel, este, délbe nem tudom pontosan, hogy mikor vannak ugye. És általában azt a választ kapom az emberektől, hogy ők azért nézik a híreket, mert képben akarnak maradni, mert tudni akarják, hogy mi van a nagyvilágban, mert az mindig jó, hogyha informált vagy. És 99%-ban ezt a választ kapom.

Na, mármost nézzük meg, hogy a következő hírek nagyon-nagyon fontosak ahhoz, hogy te informált maradj a világban. Pl. most ezeket én találtam ki: Hol volt ma földrengés? Kit gyilkoltak meg a Kispál utcában tegnap és miért? Mit mondott Lady Gaga Donald Trump-nak tegnap előtt 7 óra 28 perckor?; Hol várható a terrortámadás?; Hány kilót hízott Britney Spears az elmúlt 24,24 órában? De hogy ne legyek ennyire cinikus elnézést kérek, ma reggel ugyanis átnéztem a híreket, felmentem egy-két weboldalra és megkerestem a ma reggeli friss magyarországi és világhíreket.

Most ezt szeretném nektek felolvasni, hogy egy kis valóság alapja is legyen annak, hogy mégis Magyarországon mit jelent az, hogy hírek, és hogy miért nagyon-nagyon fontos, hogy Te ezeket tudd, és hogy „képbe legyél” és miközben olvasom ezeket a sokak szerint rettentő fontos híreket próbálj meg elgondolkodni légy szíves, hogy miért hasznos neked ez az információ.

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Próbálj meg elgondolkodni azon is, hogy hogyan tolja el a Te pozitív életérzésedet negatív irányba. Tehát ezek a valós hírek az internetről ma reggel: Kik fogyasztják a világon a legtöbb alkoholt? Szélsőjobboldali a robbantó?; Még durvább folytatása lesz a „wanna cry” zsarolóvírusnak? Így lesz tökéletes a hajszíned! 2700 magyar autós borult fejtetőre tavaly. Kamion elé hajtva akart öngyilkos lenni egy amerikai nő. Videóval!!! De még jó, hogy vizuálisan is be streszelheted magadat kora reggel milyen szuper, igaz?

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Tehát most abba is hagyom ezt, hogyha nem haragszatok, mert szerintem teljesen átjött a lényeg, tehát kb. ezeket a gondolatokat kapod meg Te a hírekből. És tedd fel magadnak a kérdést, hogy ezek tényleg hozzájárulnak e ahhoz, elnézést, hogy te képbe maradjál a világban történő dolgokról. Tehát tényleg azt kell tudnod, hogy ki, kit, hol ölt meg és hol robbantgatott. Mert szerintem ez nem így van. Na, most összeírtam neked azokat a híreket, amiket szerény véleményem szerint minden nap olvasgatnod kéne, illetve fókuszálni kéne. Miközben felolvasom ezeket a híreket, ugyanúgy gondolkodj el rajta, hogy ezek hogyan befolyásolják a fókuszodat, és hogy a pozitív beállítottságból merre tolják el úgymond az energiaszintedet, pozitív vagy negatív irányba. Jó? Tehát itt következnek, az általam kitalált hírek:

Hogyan javítsak párkapcsolatomon?

Hogyan működik a pénz?

Miért kell egészségesen táplálkozni?

Mire jó a hálaadás?

Hogyan fejlesszem vállalkozásom, és duplázzam meg bevételem?

Mit tanítsak kislányomnak, hogy erős és boldog felnőtté váljon?

Mit tehetek a társadalomért, a környezetemben élőkért, hogy senki se legyen kiközösítve, hovatartozása miatt?

Hogyan hozhatunk létre egy gyönyörű szép Magyar társadalmat?

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Talán hogyha az ember ezeket a híreket hallaná egész nap, minden nap akkor a fókuszunkkal sem lenne olyan hatalmas nagy problémánk, mivel csak a hírek hallgatása közben, már valamit kapnánk és jobbá válna az életünk. Az ilyen szenzációhajhászok, tényleg negatív hírek azt akarják csak, hogy vesztegesd el a legfontosabb tulajdonod ezen a világon, ami az időd. De viszont azt tanácsolom neked, hogy ne engedd, hogy ők irányítsák a Te fókuszod. Vedd kezedbe az irányítást és tényleg azt engedd be a Te elmédbe, amit igazán akarsz, és amibe Te 100%-ig biztos vagy, hogy az segíti az előre leptetésedet, a fejlődésedet, a boldogságodat.

De ne legyünk ilyen önzők és ne állandóan csak magunkra gondoljuk, hanem gondoljunk a szeretteinkre is, hogy az ő életük is sokkal jobb legyen miáltalunk. De mégis mi a legrosszabb dolog, ami történhet velünk, hogyha kiesik az irányítás a kezünkből és nem tudjuk irányítani a fókuszunkat?

Tudtad pl., hogy ha valaminek a közepén vagy és megzavarnak, mondjuk, legyen az egy e-mail, vagy telefonhívás, vagy valaki hozzád szól, akkor kb. 10-15 percre van szükséged, amíg ismét vissza tudsz menni oda, ahol eredetileg voltál, ha egyáltalán vissza tudsz menni. Ezt a tényt én rettentő érdekesnek tartom és való igaz, hogy amikor én fókuszálok, koncentrálok valamire, akkor nekem a telefonom nagyon-nagyon messze van valahol lenémítva. Amikor összeszedtem a témákat, amiket meg akarok szólítani ma, akkor elgondolkodtam azon, hogy mi a különbség a fókusz és a koncentráció között. Tudjátok mi a különbség? Be kell, valljam, hogy nekem ez nem volt teljesen egyértelmű így most megkérlek benneteket, hogy írjátok meg kommentbe a www.siker.guru weboldalon a podcast-oknál, hogy mi a különbség szerintetek a fókusz és a koncentráció közt, majd a legjobb kommentet fel fogjuk rakni, nyilvánosságra fogjuk hozni a facebook oldalunkon is.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Kérem azonnal az eBook sorozatot!

Most nézzük meg, mit tehetünk a mindennapokban, hogy fókuszáltak tudjunk maradni. A leges-legelső lépés, annak érdekében, hogy fókuszált maradj, a következő. Ki kell vágnod az összes figyelem elterelő dolgot. Uram Isten ez milyen fontos. Ilyen lehet a már említett hírek, a felesleges internet-szörfözés, a telefont lenémítva valahova félretenni, e-maileknek a percenkénti megnyitása, a szomszéddal való pletykázás, a facebook vagy más közösségi hálókon való képnézegetés úgymond, barátokkal csevegni a munkaidőben, online játékok, videojátékok és tényleg triviák, amik jelentéktelen apróságok. Majd, ha ezt megtettük, akkor a felszabadult 7 és fél órát naponta tényleg arra fektethetjük be, amire nekünk szükségünk van úgymond…

Az első pontba szeretném hozni a célkitűzést

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Ez egy rettentő erőteljes eszköz arra, hogy Te fókuszált maradj a mindennapokba és ez annyira igaz.

Erre most szeretnék nektek egy rövid történetet hozni, ami Jim Rohn-nal, egy híres amerikai, milliomos, motivációs előadóval történt fiatal korában. Jim mondta, hogy a mentora tanította meg célkitűzésre, akkor, amikor még csak 25 éves volt, micsoda szívesség volt, emlékszik vissza Jim. Egyik reggelinél, röviden megismerkedésünk után megszólalt a mentorom. Jim hadd nézzem a mostani céljaid listáját, menjünk rajta végig gyorsan, beszéljük át, talán ez a legjobb módja annak, hogy mentorálni tudjalak, hogy segíteni tudjalak, nézzük, meg milyen irányba haladsz. Mire Jim megszólalt: Nincs lista. Hát kint van a kocsiban, vagy otthon valahol? Kérdezi a mentor. Jim válaszol: Nem uram, nincs listám, sehol. A mentor megszólal: Fiatal úr itt kell, akkor elkezdjük, majd folytatta most megtudom mondani, hogy ha nincsen nálad a céllistád, akkor mennyi pénzed van a bankszámládon, ami pár száz dolláron belül mozog, maximum. Igaza volt, mondja Jim. Ekkor a mentorom elnyerte a teljes figyelmemet, és megszólaltam. Úgy érti, hogy a bankszámla egyenlegem megváltozik, ha van egy listám a céljaimról? Drasztikusan, felelte a mentor. Ezen a napon a célkitűzés serény diákja lettem fejezi be Jim ezt a ragyogó történetet. Gyerekek a célok fókuszálva tartanak minket, nagyon fontos, hogy minden nap, igen minden nap olvassuk át céljaink, de a legjobb, ha naponta le is írjuk őket. Ha eddig nem tetted ezt a rettentő fontos minimum feltételt ahhoz, hogy az életben sikeres legyél, akkor próbáld ki 7 napig és meg fogsz döbbenni, amiket tapasztalni fogsz e 7 nap alatt.

A következő tipp az a sportolás

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Akár milyen furcsán is hangzik vagy nem is hangzik furcsán, de a sport egy ragyogó eszköz arra, hogy fókuszáltak maradjunk, plusz az egészségünknek is szuper. Igaz? Sport közben ugyanis olyan hormonokat termel a tested és olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek elősegítik a koncentrációs képességet és javítják a memóriádat is.

A következő pont az lehet akár az olvasás is

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

Az olvasás alatt nem feltétlenül szépirodalmat, tehát horror könyveket, vagy romantikus drámákat értek, hanem szakkönyveket, amikből tanulni tudsz, amikből képezni tudod magadat, és fejleszteni az úgymond agykapacitásodat. Majd tovább menve nagyon sokan a megerősítéseket használják, ami szintén egy nagyon-nagyon erős eszköz ahhoz, hogy napközben fókuszált maradjál.

Ahogy én csináltam még régebben, és ez egy nagyon erős módszer volt és be is vált, hogy kinyomtatom A/4-es papírra a következő kérdést: Amit most csinálsz, az segít neked abban, hogy elérd a céljaidat? És ezt kinyomtattam kb. olyan 5-6 példányba és szét ragasztgattam az egész házban, mivel ugye én itthonról dolgozom, és ahogy megyek a konyhába vagy, ahogy megyek kávét csinálni vagy egyéb dolgokat otthon és út közben mindenhol ezt a kérdést látom és nagyon-nagyon, effektív nagyon hatékonyan tud engem ez az egy kérdés fókuszálva tartani. Ez csak egy tipp tényleg tőlem.

De visszatérve a megerősítésekre, nagyon sok guru és mentor azt tanácsolja, hogy nyomtassál ki ilyen kérdéseket vagy esetleg, ami még jobb a céljaidat egy 5X7 cm-es kis papírlapra és ugyanúgy tényleg rakjad össze-vissza, szanaszét úgymond a házba vagy pedig csúsztassad be őket a pénztárcádba és naponta többször vedd elő és olvasgasd át őket. És ezek bizony segíteni fognak neked abba, hogy fókuszált maradjál. És még itt a megerősítéseknél nagyon szeretném azt is megjegyezni, hogy fontos, amikor megszerkeszted ezeket a kérdéseket, mert ugye ezek teljesen személyes kérdések, ezek a Te életeddel és a Te érzelmeiddel vannak kapcsolatba, tehát amikor megszerkeszted őket, akkor nagyon nagy figyelmet fordítsál arra, hogy vigyél bele érzelmeket is, érzelmekkel átitatott szavakat is ezekbe a mondatokba úgy lesz igazán hatalma ezeknek a megerősítéseknek feletted és a fókuszod felett.

Az utolsó pont pedig szerintem a legfontosabb pont, amit hoztam el nektek, ami tényleg fókuszálva tud téged tartani egész nap, egész héten, egész hónapban és egész évben a következő

MI A SZEREPE A FÓKUSZNAK A SIKERED ELÉRÉSÉBEN?

A miérted, a víziód, de hívhatjuk a hivatásodnak is, maga az a dolog, amiért Te ezen a földön vagy. Ezt mindenkinek saját magának kell tudnia, hogy mi az. Mivel mindenki más céllal születik meg erre a földre. Mi az amiért Te itt vagy közöttünk? Mit adsz Te a társadalomnak, mi az életcélod? Mégis mit akarsz pontosan elérni ebben az életben? Mi az, ami előre hajt Téged? Mi az életed műve? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásával nagy lendületet, de főleg fókuszt tudsz magadnak biztosítani. Ha van miért dolgozni, és ha van miért fókuszálni, akkor fogunk is. Igaz? Mik a Te okaid? Ezzel a kérdéssel szeretném lezárni a mai epizódot. Jövő héten jövök egy friss témával, amit már most elárulok, ha akarjátok… akarjátok??? Na, jól van… egye fene a következő sikerguru siker-gondolkodásmóddal kapcsolatos témája, amely felgyorsítja a sikeredet a komfortzóna-kihívások. Mik azok? Miért jók? Hogy hatnak ki az önbizalmadra? Miért csináld őket? Hogyan csinálhatod őket? Tippek és stratégiák. Továbbá, hogyan fogja befolyásolni az életedet, hogyha tényleg rendszeresen komfortzóna-kihívásokat csinálsz?

Ennyi volt mára, nagyon megköszönöm, hogy végigolvastad, és ha kérdésed lenne, írj nyugodtan az anita@siker.guru e-mail címre.

Ajándék önfejlesztő ebook sorozat

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

kÉREM AZ AJÁNDÉK KÖNYVEM MOST!
Andrade G. ANITA
Andrade G. ANITAÖnfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

Like-old Facebook oldalam, hogy hozzáférést nyerj nyerő tippekhez itt: Facebook oldalam

Fogadjátok szeretettel egyik animált videóm:

  Oszd meg barátaiddal is:

Facebook