Jack Canfield egy amerikai író, motivációs előadó, tréner és vállalkozó.
Ő az Erőleves a léleknek című könyvsorozat társszerzője, melyet 500 millió darabszámban adtak el több mint 40 országban. A könyv szerkezete, szóhasználata nagyon tiszta. Jack Canfield mindig is híres volt az érthető és végletekig leegyszerűsített tanításairól. Épp ezért is lett ez a könyv világsiker és a mai napig bestseller. Egyértelmű tanácsokat ad, mégis jó újból és újból őket átolvasni, mert bizony akármilyen egyértelmű, a legtöbbünk sajnos nem csinálja. Nyilvánvalóan ez egy motivációs könyv.
Ezt a könyvet az irodámban olvastam PDF formátumban a számítógépemen.
És igen, a munkahelyemen, munkaidőben. Nem vagyok rá feltétlen büszke, de a cég, ahol dolgoztam egy erősen szezonális cég volt. Ez azt jelentette, hogy a tavasz, nyár, ősz évszakokban nagy hajtás volt, majd télen pangott az üzlet. Így a főnök (áldott jó ember) legnagyobb igyekezete ellenére, mégis volt pár szabad órám naponta.
Míg a munkatársaim Google, Facebook és Amazon Online Shop böngészésével vagy 2 órás kávészünetekkel ütötték el az időt, addig én serényen olvastam, tanultam és fejlődtem. A könyv olvasása közben az ember rögtön motiválttá válik és úgy érzi, hogy meg tudja váltani a világot. Ekkor döntöttem úgy, hogy miért is ne?
Habár egy hónapomba került kiolvasni a könyvet (én is szeretem a kávét), de mindenképp megérte. Olvasása közben persze vadul jegyzeteltem egy Word dokumentumba. Ezeket a jegyzeteket szeretném most visszaadni nektek. Remélem nektek is legalább olyan élvezetes lesz, mint nekem volt anno a régi, jó öreg irodámban. Szokások A könyvet rögtön a szokások fontosságával kezdi. Hozzáteszem, Jack Canfield írta a Sikerszokások című könyvet. Egyértelműen nem akar elszakadni ettől. Folytatva, negatív szokások negatív következményekkel, pozitív szokások pedig pozitív következményekkel társulnak.
Logikus, igaz?
Az író arra buzdít, hogy kezdjünk el sikerszokásokat felvenni, de havonta csak egy új szokást vegyünk fel. 2 év alatt 24 új, siker szokással lehetünk gazdagabban, amely természetesen gyökeresen megváltoztatja életünk menetét. „Ha folyatod azt, amit mindig is csináltál, akkor továbbra is azt kapod, amit mindig is kaptál.”
Hitrendszer
Mindannyiunk rendelkezik saját hitrendszerrel. Ahogy felnőttünk, amit hallottunk, láttunk és tanítottak nekünk formálta a hitrendszerünk. A hitrendszerünkön belül van támogató hit és korlátozó hit.
Mi is az a támogató hit?
Kutatást végeztek egy iskolában, ahol egy osztályt két részre osztottak az év közepén. Az egyik felével elhitették, hogy ők a jó matekosok a másik felének pedig azt mondták, hogy ők a rossz matekosok. Azok a gyerekek, akiknek azt mondták, hogy ők jók matematikából, valóban jobban teljesítettek a teszteknél, mint a másik csoportban lévő gyerekek. Azóta rengeteg ilyen és ehhez hasonló tanulmányt folytattak és az összes megerősítette ezt a feltevést.
Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz. -Hery Ford
Épp ezért fontos, hogy az ember tisztában legyen a támogató hitrendszer elemeivel és a sikerszokásokkal. Tipp! Mi lenne, ha meghívnál egy sikeres embert havonta ebédelni?
Vidd el ebédelni és kérdezz tőle minőségi kérdéseket a rutinjával és életével kapcsolatban. Tanulj tőle. Figyeld meg milyen támogató hitrendszert használ, és milyen sikerszokásai vannak. Hova járnak, mit olvasnak, mit csinálnak szabadidejükben stb. Ha nincs lehetőséged kapcsolatba lépni velük, akkor olvasd el könyveiket, életrajzukat.
„Azok a könyvek, amiket nem olvastál, nem fognak rajtad segíteni.” -Jack Canfield
Hol a fókuszod?
Miért ne takaríts vagy főzz kivéve, ha nagyon élvezed? Ez a pont nagyon fontos. Életbevágóan nagy szerepe van. Rengeteg ismerősöm van, akik panaszkodnak, hogy semmire sincs idejük. Viszont főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, autót szerelnek, házban vagy házon javítanak stb. miközben arról beszélnek, hogy milyen nagy karriert akarnak magunknak felépíteni vagy milyen új vállalkozáson törik a fejüket.
Figyeljünk!
Csak törik a fejüket. Igaz? Az igazság az, ha nem irányítják át a fókuszuk a fontos dolgokra, akkor életük végéig csak törni fogják azt a fejet… semmi sem fog változni.
A Rolling Stones zenekar miben jó?
Mi az erősségeik?
Képzeljük el, ha nem az erősségeikre koncentrálnának. Szerinted ők állítják össze a színpadot koncert előtt, majd utána elkezdik összeszedni a szemetet? Amikor a fókuszunk a dolgokon van, amikben mi igazán briliánsak vagyunk, akkor nagyon nagy jutalomban lesz részünk az élettől. Ha túl sok időt töltünk azzal, hogy a gyengeségeinken dolgozunk, akkor csak átlagosak maradunk, mert a végén csak pár nagyon erős gyengeségünk lesz.
Mindannyiunk jó valamiben.
Mindenkit megáldott Isten valamilyen tehetséggel. Mi a tiéd? Miben vagy jó? Nem mindenki tudja ezeket és felfedezni akár évekig is eltarthat.
Írd össze azokat a dolgokat, amiket nem szeretsz csinálni és delegáld le őket. Mennyi időd fog felszabadulni ezáltal?
Vagy delegálunk, vagy stagnálunk.
Ne végezzünk úgymond alacsony jövedelemmel járó tevékenységeket. Adjuk fel őket. Talán nem vagyunk villanyszerelők, vízvezetékszerelők, szakácsok, asztalosok, takarítónők stb. Keressünk valakit, aki szívesen megcsinálja a ház körüli munkákat.
Majd reinvesztáljuk az így nyert időt egy pénzt termelőtevékenységbe. Töltsünk időt a családunkkal, pihenéssel, energia feltöltődéssel anélkül, hogy lelkiismeret furdalásunk lenne.
TIPP! Régen kinyomtattam a következő mondatot több példányban és a lakás különböző részeire kiragasztottam olyan helyre, ahol állandóan szem előtt volt:
Amit épp most csinálok, segít nekem céljaim elérésében?
Varázskérdés!
Próbáld ki!
Nagyon jól működik és ha otthonról dolgozol, folyamatosan fókuszálva tart az igazán fontos dolgokra. Mint például a saját életed. Mármint persze ha fontos számodra. Egyes emberek megpróbálják majd lerombolni a fókuszunk. Ne hagyjuk magunkat.
Tegyük ki a „kérem ne zavarjanak” jelet a homlokunkra.
Arra is figyeljünk oda, hogy a régi szokások nehogy visszahúzzanak minket. Továbbá sok ember a rossz dolgokra fókuszál, és aztán csodálkoznak, hogy életük nem a jó irányba tart.
Igaz?
Sokan a spórolásra fókuszálnak a több pénz keresése helyett.
Ugyanúgy van a túlsúllyal. Nyilvánvalóan rengeteg ember nem a sportra és az egészséges táplálkozásra fókuszál. Jack Canfield arról is ír a könyvében, hogy hogyan zárja el magát egy egész napra hetente a külvilágtól. Ekkor csak egyedül van és gondolkodik. A gondolkodásnak nagyon nagy szerepe van az előrejutásunkhoz.
A legfontosabb céljainknak a saját céljaink kell, legyenek. Tehát mi az, amit akarsz?
Ne törődjünk vele, hogy bárki mit gondol. Mert, ha tényleg luxusautót akarsz vezetni és a tengerparton akarsz élni, akkor hajrá! Nagyon fontos, hogy előtte győződjünk meg róla, tényleg ez az, amit valójában akarunk. Az álmainknak saját álmainknak kell lenniük.
TIPP! Állíts össze egy listát, amit véghez akarsz vinni az elkövetkező 10 évben. Keress 101 dolgot. Engedd el szabadon fantáziád, hadd szárnyaljon. Nyisd ki az elméd a végtelen lehetőségek felé. A lista írása közben használd ezeket a minőségi kérdéseket:
- Mit akarok csinálni?
- Mit szeretnék csinálni?
- Mit akarok megszerezni?
- Mit szeretnék birtokolni?
- Hova akarok menni?
- Hova szeretnék utazni?
- Mit akarok lerakni az asztalra?
- Hogy szeretnék hozzájárulni?
- Mit akarok megtanulni?
- Hogy szeretném képezni magam?
- Mennyit akarok keresni?
- Hogy szeretnék pénzt befektetni és hova?
- Mit teszek az egészségem megőrzése érdekében?
- Kivel akarok időt tölteni?
- Hol szeretnék időt tölteni?
Jack Canfield felhívja rá a figyelmünk, hogy az agy képekben gondolkodik és nem pedig írásban. Mielőtt leírnánk a válaszokat, keressünk hozzá megfelelő képeket. Nyomtassuk ki őket és ragaszuk be a célkönyvünkbe. Mert van célkönyvünk, igaz? Amúgy mivel csinálnánk a reggeli vizualizációink?
Blueprint – tervrajz
„Minden gyönyörű ház egy jól megalkotott tervrajz alapján készült.” -Napoleon Hill
Senki sem áll neki egy ház megépítésének anélkül, hogy előtte a legapróbb részletekig meg nem tervezte azt, igaz?
Miért lenne ez máshogy a saját életünkkel? Arra hivatkozni, mert úgysem úgy lesz, a gyengeség jele. T
ervezni kell, tervezni fontos, tervezés nélkül nincs siker és nem is lesz! Fontos! Nem csak az életünket kell megtervezni, hanem ugyanúgy a napunkat, a hetünket, a hónapunkat és az évünket. Hol akarsz lenni 5 év múlva? 10 év múlva?
Ha nincs tervünk, akkor honnan tudjuk, hogy merre is induljunk el? Akkor honnan tudjuk, hogy milyen tetteket kell véghez vinnünk egyes részcél, cél elérése érdekében?
TIPP! Előző este tervezd meg az elkövetkező napod. Tanulmányok mutatják, hogy éjjel a tudatalattid munkába áll és kitalálja, hogy vidd véghez a napi terveid. További tippek az írótól Végérvényben 2 dolog van, amitől bölcsebbek leszünk. A könyvek, amiket olvasunk és az emberek, akikkel találkozunk. Akármit is teszünk, kerüljük a negatív, mérgező embereket.
Kerüljük a hírújságokat, a híreket a TV-ben. Feltöltődni háborúkkal, gyilkosságokkal és katasztrófákkal? Nem, köszönöm szépen! Ezek csak leszívják az energiánk és kimerítenek.
Nem beszélve arról, hogy lecsökkentik a motivációnk. De, ami a legfontosabb, hogy stresszes állapotba helyeznek minket, ahonnan nem tudunk olyan hatékonyan dolgozni, mint egy pozitív, nyitott és boldog állapotból. Tanulj másoktól – tanulj azoktól az emberektől, akik már elérték azt, amit te is el szeretnél.
Sportolj
– a világ összes pénze és családi harmóniája semmit sem ér, ha ki sem tudsz kelni az ágyból. Élj egészségesen – tanulj a táplálkozásról. Tapasztald ki, hogy milyen ételkombinációk jók a te testednek. Bérelj fel egy személyi edzőt. Olvass kitűnő könyveket az egészséges életmódról. Kerüld a mérgező embereket – rohanj! Ha ez azt jelenti, hogy egyes embereket ki kell vágnod az életedből ám legyen.
Mastermind csoportok
– vegyél részt 5-6 emberes Mastermind csoportokban. A jólét nem attól függ, hogy mit ismersz, hanem hogy kit ismersz. Miért bízzunk magunkban?
Attól félünk a legjobban, hogy óriási hatalmunk van. A fény és nem a sötétség, amitől rettegünk. Aki kicsiben játszik, az annyira nincs hasznára a társadalomnak. Ha nem vagyunk magabiztosak, akkor a félelem és az aggodalom fog eluralkodni felettünk. A félelem kétséget szül. A kétség pedig megöli az önbizalmat. Pedig minden, amit akarunk a félelem másik felén van.
Hogy legyőzzük a félelmet, bíznunk kell magunkban. Jack Canfield utal arra, hogy a legfontosabb dolog, amit tehetünk sikerünk elérése érdekében továbbá, hogy legyőzzük a félelmet, ha megismerjük önmagunk. Mitől félünk? Miért félünk? Minél jobban ismerjük magunkat, annál magabiztosabbak leszünk és ezáltal kevésbé félünk, mert az önbizalom erősít. A halálos halogatás A halogatás egyenlő a stagnálással.
Ha mindig van egy kifogásunk, miért nem teljesítünk, akkor nem jutunk sehova. Az író találkozott már tucatnyi olyan emberrel, aki folyamatosan halogatott.
Ezeknek az egyéneknek az önbizalma nagyon alacsony volt és előjöttek különféle kifogásokkal, hogy miért nem teszik meg az első lépést. Kijelenti, hogy az alacsony önbizalommal rendelkező emberek gyakran szabotálják saját sikerüket, mert az elméjük azt mondja, hogy nem érdemlik meg.
Míg másoknak teljesen kinn van a komfort zónájukon kívül és ők csak „biztonságban” akarnak élni. Maga a tudat, hogy mást csináljanak, halálra rémiszti őket. Minden változást nagyon ijesztőnek és fenyegetőnek éreznek. Miközben nagyon jól tudjuk, hogy a legnagyobb jutalmak az életben a komfort zónán túl kezdődnek. Igyekezzünk tehát arra fókuszálni, hogy mi az, amit már véghez vittünk és ne pedig arra, hogy még mennyi mindent el kell végeznünk. Így motiváltabbak maradunk, nem beszélve a bébi lépésekről.
Egy napot egyszerre
Fontos, hogy minden kis lépésünk, kis győzelmünk és teljesítményünk ünnepeljük meg.
Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk. Az álmunk nem megy sehová. A könnyű dolgokat csinálod a feladatok helyett, amik garantáltan sikert hoznának?
Tudod mit róka, b***d meg a fűnyíródat! Ne féljünk a visszautasítástól, mintha a halállal lenne egyenrangú. A legtöbb ember azért nem kér, mert fél a visszautasítástól. De ha nem kérsz, nem kapsz, igaz?
Mint a kis nyuszi, aki elindult kölcsönkérni a róka fűnyíróját és mire odaért, annyira felpörgette magát, annyit törte a fejét, annyira bebeszélte magának, hogy a róka úgyis nemet mond, hogy csak ennyit mondott, amikor bekopogás után a róka ajtót nyitott neki. „Tudod mit róka, b***d meg a fűnyíródat!” Miért is félünk ennyire a visszautasítástól?
Canfield úr szerint ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy önbizalom hiányosak vagyunk.
A másik azt, hogy úgy érezzük nem illik kérni. Nos az egyiken lehet változtatni önbizalom növeléssel. A másikon pedig átprogramozással, mivel Andrade G. Anita – www.siker.guru – SikerGuru – Minden jog fenntartva – Önfejlesztéssel a sikerért! 6 egyértelműen belénk nevelték egykor ezt a magatartás módot és ezt az értékrendszert, amely kimondja, hogy kérni nem jó. Ezt kizárólagosan tettekkel és megfelelő mennyiségű gyakorlással lehet megoldani.
„A sikerhez a nagy erőfeszítés és a következetes tettek elengedhetetlenek. A lustaság nem része az egyenletnek. Az egy tiltott hozzátevő.” -Jack Canfield
Amikor a hivatásunknak élünk, akkor pontosan tudjuk mit miért csinálunk. Akkor úgy érezzük, hogy amit teszünk, azzal változást hozunk a világba és van értelme a munkásságunknak. Legutolsó pontként a könyv különbséget tesz gyermeki szint és felnőtt szint között. Gyermeki szint: Aki ezen a szinten van, általában nem érdekelt a tanulásban, illetve hogy jelentősebb módon változtasson az életszínvonalán. Ők tudattalanul élnek. Számukra az élet egy rutin és nagyon alap.
A legnagyobb gondjuk a túlélés és a biztonság. Hajlamosak másokat hibáztatni a sikertelenségükért, de nem állnak rá készen, hogy megváltoztassák saját magukat. Ennek következtében megragadtak egy szinten. Ismersz ilyen embert?
Értsük meg, hogy ez nem rossz. Ez egy döntés. Mint tudjuk az életben minden egy választás. Ha ezt a szintet válasszuk, akkor itt ragadunk.
A változás függőleges mozgást igényel. Felnőtt szint: Az ébredés folyamat megkezdődött. Kezdi megérteni. Nagyon kemény ember éli életét ebben a ritka atmoszférában. Minél tudatosabb vagy, annál kevésbé ragaszkodsz történésekhez és anyagi tárgyakhoz. Mások szolgálata sokkal fontosabbá válik és nem érzékelsz annyi ellenállást. Átmeneti szint: A trükk az, hogy még mielőtt feljutnánk a gyermeki szintről a felnőttre, előtte el kell, engedjük a gyermeki szintet és ezt hívjuk átmeneti szintnek. Ezen a szinten még nem értük el teljesen a magasabb szintet, viszont el kell engednünk az alacsonyabbat. Ez a legijesztőbb szint. Számolnunk kell a bizonytalansággal, hogy elérjük e a következő szintet. Ez kétséget termel. Az igazság az, hogy fel fogunk jutni, de ahhoz ugranunk kell.