A mai nap egy olyan témát hoztam el nektek, amit nemrég internetszörfözés közben találtam meg.

Egy nagyon érdekes cikket találtam, aminek az a címe:

5 árulkodó jel, avagy hogyan azonosítsd be a rossz vezetőt?

Erről a vállalkozói világban sokat lehet hallani és szerény véleményem szerint nem csak a vállalkozói világban illik erről tanulni, nem csak ott kell erről beszélni, hanem ugyan úgy az alkalmazotti világban is.


Hiszen, hogyha alkalmazott vagy, akkor az életminőséged, az elégedettséged, majdnem, hogy a teljes boldogságod függ attól, hogy milyen főnököd van, hogy milyen vezető alá kerülsz. Nem igaz? Pont ezért a mai nap ebben a bejegyzésben először fel szeretném sorolni azt az 5 jelet, amit ebben a cikkben megemlítettek a rossz vezetőkről és utána pedig szeretnék adni pár tippet, tanácsot, hogy hogyan váljál jobb vezetővé.

hogyan válj jobb vezetővé vállalkozásodban?

Ha vállalkozásod van, akkor vezető vagy. Tony Robbins szerint, ha szülő vagy akkor is ugyan úgy vezető vagy. És itt mindig viccesen megjegyzi, hogy de persze nem minden családban, mert van, ahol fordítva működik a dolog és a gyerekek vezetik a szülőket. Ismersz ilyen családokat?

Jöjjön tehát az 5 pont és leírás, amely arra enged minket következtetni, hogy a főnők rossz:

1. Narcisztikus tendenciák

A cikk szerint egy elmebetegséggel lehet azonosítani és extrém esetekben bizony orvosi felügyeletet kívánnak ezek az esetek. De főleg azért, mert egy ilyen főnök bizony el tudja rontani, nemcsak az alkalmazottaknak az egész karrierjét, de az életüket is megkeserít rendesen.

hogyan válj jobb vezetővé vállalkozásodban?

Na, de ki is egy ilyen narcisztikus személy?

Ezek azok a személyek, akik állandóan csesztetnek másokat, állandóan azt az érzést közvetítik, hogy a másik az egy looser, az csak egy idióta és mindig ő a király, ő az, aki győz, ő mindenkinél mindent jobban tud, egyszerűen csak lekicsinyíti az alkalmazottjait, illetve a beosztottait, nevetségessé teszi őket mások előtt, és hogyha nem kapja meg tőled azt, amit akar, akkor egyszerűen csak megfenyeget.

Ez a munkaközösség a lehető legmérgezőbb munkaközösség, ami valaha is létezhet. Nem jó se az alkalmazottnak se a vezetőnek. Nem tudom, ti ismertek ilyen vezetőket? Én biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább egy-két ilyen főnököt, ilyen vezetőt ismer, de hogyha esetleg nem is, akkor biztos, hogy volt már veled olyan, hogy bementél valahova, mondjuk egy étterembe, vagy egy kávézóba és érezted, hogy vágni lehet a feszültséget. Annyira rossz hangulata volt ott mindenkinek. Ilyenkor szokott az lenni, hogy bunkó a kiszolgálás, de legyen az egy boltban, vagy akárhol.

Tehát igen, ezek a narcisztikus emberek azok, akiket így, ezáltal fel lehet ismerni, és hogyha tényleg odáig fajul a dolog, akkor fel lehet őket jelenteni, akár magasabb körökben is, mert ez nem normális és a legtöbb esetben az ilyen emberek valamilyen szinten, valamilyen fokon mentálisan orvosi segítségre szorulnak.

2. No elismerés

A következő pontunk, ahogy meg tudunk ismerni egy nagyon rossz főnököt azaz, hogy nem adnak elismerést. Nem ismerik el azt, amikor valami jót csináltunk. Már nehogy alábecsüljük a dícséretet.

hogyan válj jobb vezetővé vállalkozásodban?

Warren Buffett mondta, hogy ő mindig négy szem közt szid, vagy mondja el, hogy mi nem tetszik az egyes alkalmazottjaiban és mindig, de kivétel nélkül tömegben dicsér, hogy mindenki hallja. Itt kezdődik valójában az igazi vezető. Tehát, ha vállalkozó vagy, akkor ez nagyon-nagyon fontos. Ha valaki valami rosszat csinált, akkor mások előtt ne szégyenítsed meg, de hogyha valami jót csinált, akkor bizony adjad meg neki a kellő elismerést. Nemcsak jól esik neki és megmotiválja, de hogyha még tömegben teszed, hogy a többiek is hallják, akkor ez még a többieket is megmotiválja, hogy a munkájának van gyümölcse, mert mindenki szereti egy jó kis elismerést mindig jól esik.

3. Nem vesz emberszámba

A harmadik pont azaz, hogy úgy kezeli az embereket, mint számokat. Úgy néz az alkalmazottjaira, mint kis munkás méhekre úgymond.

hogyan válj jobb vezetővé vállalkozásodban?

Mint, hogyha birtokolná őket valamilyen szinten, mint hogyha hozzá tartozna a tőkéhez. Humán tőke magyarul… Ezt nem hiába hívják így. Nem? Úgy igazából ezt a főnököt nem érdekli az, hogy az alkalmazott mennyire boldog, hogy hogyan érzi magát, mivel általában csak azért vette fel őket, hogy dolgozzanak, hatékonyak legyenek és pénzt termeljenek.

Ebben a munkaközösségben nem létezik empátia, semmifajta együttérzés és pont ezért az ilyen cégeknél a stressz szint rettentően magas és az alkalmazottak szépen sorban elkezdenek kihullani. Az úgynevezett burn out szindróma nagyon elterjedt ezeken a munkahelyeken. Ebből kigyógyulni amúgy évekig is eltarthat és ez egy nagyon komoly betegség.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Kérem azonnal az eBook sorozatot!

4. Csak az engedélyemmel!

A negyedik pontunk a túl sok kontrol, túl sok ellenőrzés, control freak-nek hívjuk ugye angolul. Amikor ez a bizonyos vezető, vagy főnök mindent mikro menedzsel, mindenről tudni akar, mindent látni akar még mielőtt azt valaki is aláírja, még a legkisebb dolgokról is tudni akar.

hogyan válj jobb vezetővé vállalkozásodban?

Mit csináltál ma 10:32-kor Marika és miért késtél 78 másodpercet?!

Ez a fajta vezető egyáltalán nem bízik meg a team-jében, a csapatában, a munkatársaiban. Alig-alig delegál, alig-alig bíz meg nagyobb dolgokkal embereket, így ők se tudnak tovább fejlődni. Autocratic-nak hívják ezt a stílust hivatalosan, és hogyha van egy csoport meeting-jük, akkor ott is általában ő beszél a legtöbbet, ő aratja le a babérokat és ez rettentően beszűkíti a munkatársaknak a kreativitását.

Hogyha mondjuk millennials vagy, akkor innen általában hamar menekülsz is. Miért? Mert nekünk nagyon fontos az, hogy kreatívak tudjunk lenni a munkahelyen, mert nekünk nagyon fontos az, hogy újat tudjunk tanulni a munkahelyen, folyamatosan tudjunk fejlődni.

És amúgy ez igaz, beszélj csak egy Millennials-al, ha nem vagy az…

millennials

Tehát igen, ez a fajta vezető ez megöli teljesen a kreativitást és az alkalmazottaknak végül is nincsen semmifajta hivatásuk ezen a munkahelyen. Nem élvezik, amit csinálnak és úgy érzik, hogy ők senkik. Végül is csak robotok, akik utasításokat kapnak, majd pedig elvégzik.

5. Az információ hatalom!

az információ hatalomAz utolsó pont pedig az, hogy nem oszt meg semmifajta információt, mindent megtart saját magának és ezáltal a vállalkozás egyáltalán nem lesz átlátható. A jobb kéz általában nem tudja, hogy mit csinál a bal kéz. De ismét amúgy itt elmondja, hogy ez is csak egy ilyen hatalmi játék féle, ezek a vezetők mind az egotól nem látnak. Nem jó se nekik, se a munkatársaknak, se pedig a vállalkozásnak, se a vevőknek.

Szerintem tök jó volt ez az öt pont, nem tudom, hogyha vezető vagy és akárhol is magadra ismertél, akkor itt van most a tér és idő neked ajándékba a fejlődésre. Hogyha alkalmazott vagy, akkor pedig lehet, hogy a saját főnöködre ismertél rá, de nagyon remélem, hogy nem ez a helyzet.

Szívből kívánom, hogy mindenkinek jó, fejlődésnek tért adó főnöke legyen.

És most pont ezért ezt folytatva hadd mondjak el pár tippet, hogy hogyan lehetsz jobb vezető, hogy ezáltal, hogyan motiválhatod jobban a munkatársaidat. Hogyan lehet a cégben egy igazi jó otthonos légkör, ahova az emberek be akarnak menni minden reggel dolgozni, mert élvezik azt, amit csinálnak, és jól érzik magukat a munkahelyen.

Mondjuk, itt még halkan megjegyezném, hogy nekem a második munkahelyem az ilyen volt. Nekem egy eszméletlen jó főnököm volt és tudom, hogy most egyesek hallgatják és “Jézus, uram Isten hogy lehet ilyet mondani, jó főnök, olyan nem létezik, minden főnök hülye, mindig a főnök a hülye…” DE nekem az volt! Nem álmodtam.

az információ hatalom

Sajnos az van beépülve az emberek idegrendszerébe, hogy az összes főnök alapban kretén. Amúgy ez egy korlátozó hiedelem is. De az én főnököm, a második főnököm, ahol másfél évet eltöltöttem, egy első osztályú főnök volt. Olyan 45 éves pasi lehetett és ő folyamatosan fejlesztette magát, tehát az irodájának az ajtaja mindig nyitva volt, mivel az azt szimbolizálta, hogy mi akármikor bemehetünk hozzá beszélni, akármiről.

Nagyon nyitott volt, nagyon ritkán kritizált és rettentő sokat dícsért minket, tehát ezt itt is megfigyeltem és tényleg jó érzés volt, tehát tényleg fasza gyereknek éreztem magamat, tehát ez nemcsak bla-bla, ezt nem csak leírják, ez valóban így van. És amikor bemész az irodájába, akkor a polcon látsz egy csomó könyvet, amúgy amit ő olvas is. Ilyeneket, hogy például hogyan legyünk jó vezetők, hogyan motiváljuk a munkatársainkat, csapatépítés, csapatépítői tevékenységek stb. Rettentő sok energiát abba belefektet, hogy a cég jól működjön, mivel tudta, hogy a cég az nem számítógépek és munkagépeknek az összessége, hanem a cég az egyedi emberi lényeknek az összessége. És végül is egy főnöknek nincsen más dolga, csak gondját viselni rendesen ezeknek az embereknek, felelősséget vállalni azért, hogy megkapják a tiszteletet, hogy megkapják a lehetőséget, hogy tudjanak bizonyítani, hogy megkapják a tovább fejlődési, továbbtanulási lehetőségeket is és onnantól fogva neki nagyon más dolga – egy igazi vezetőnek nagyon más dolga nincsen a cégnél.

1.  A főnököm a legnagyobb inspirációm

Itt van rögtön az első pontunk, hogy milyen legyen egy főnök. Az első részben arról beszéltünk, hogy mi az az öt jel, arra, hogy rossz a főnök. Most pedig arról van szó, hogy milyen egy jó főnök, milyen egy jó vezető. Az első pont arról szól, hogy ő inspirálja és motiválja a beosztottait. Egy igazi vezető ad a beosztottaknak egy víziót, amivel nagyon meg tudja őket motiválni.

2. Az őszinte példakép

A második pontunk azaz, hogy egy igazi vezető őszinte és példakép. Példaképként kell hogy szolgáljon a csapatban. Tehát, hogyha elmentek egy karácsonyi partira, akkor ott ne igya le magát a sárga földig. Hogyha találkoztok új vevőkkel, akkor mutassa meg, hogyan kell üzletet kötni, hogyan kell viselkedni egy új vevővel. Legyen, egyszerűen példakép. Pont ezért a vezetőknek rettentő fontos, hogy jó képességeket fejlesszenek ki. Például, hogyha egy eladó vagy és egy területi képviselő, és van 50 beosztottad, akkor neked kell lenni a legjobb eladónak. Pont ezért, hogy példát tudjál mutatni a beosztottaidnak. Ez ilyen egyszerű.

3. A problémamegoldó győztes

Problémamegoldó képességének nagyon jónak kell lenni. A problémamegoldó képesség az nem csak tanult, hanem azt ugyanúgy lehet tréningezni, meg lehet tanulni és ez bizony a vezetőnek a dolga.

4. Kommunikációs kiszseni

A negyedik pont az a kommunikáció. A kommunikációnak rettentő nagy szerepe van egy vállalkozáson belül, és pont ezért a nagy vezetők kivételesen, fantasztikusan jó kommunikátorok. Nagyon jól tudnak beszélni, nagyon jól tudnak hallgatni, nagyon jól tudnak előadást tartani. Hatékonyan, tisztán, intelligensen és udvariasan tudnak beszélgetni. És persze ez is, mint minden másik képesség, tanulható. Általában senki se születik jó vezetőnek. Általában a jó vezetők kiképezik magukat évek hosszú és kemény tréningjei által.

5. Tapasztalt róka

Az ötödik pont az, hogy a jó vezető rettentő tapasztalt. A jó vezető azaz ember, aki magas professzionális tudással rendelkezik, ami a vállalkozást illeti. Ezzel a ponttal nem tudom, hogy mennyire értettúek egyet, de az alkalmazott akkor fog tudni felnézni a vezetőre, hogyha érzi, hogy a vezető tudja, mit csinál. Hogyha helyén vannak neki a dolgok, ha ismeri a saját vállalkozását kivülről, belülről. Nem igaz?

6. A fejlődés útján

A hatodik pont – és az utolsó előtti pont – az, hogy képezi az alkalmazottjait. Egy igazi vezetőnek rettentő fontos, hogy az alkalmazottjait, akikkel együtt dolgozik nap, mint nap folyamatosan képzésekre küldje, hogy ők is nőjenek a céggel együtt és minél nagyobb tudástárral rendelkezzenek.

7. Az innovátor

Az utolsó pontunk az pedig az innováció. Mert az igazi vezető tudja, hogy az innovációnak nagyon nagy szerepe van egy egészséges cég életében. Mivel a munkatársaknak az élete függ tőle, nagyon fontos, hogy a vezető tudja, hogy a cégnek szüksége van innovációra, hogy mindig a konkurencia előtt tudjanak járni egy-két lépéssel és így fenntartva a sikert, fenntartva a forgalmat, így ez biztos munkahelyet teremtve.

Nem tudom mennyire tetszett neked ez hét pont, hogyha van ezzel kapcsolatba kérdésed, vagy bármely megjegyzésed, akkor írjál nekem e-mailt az anita@siker.guru e-mail címre. És ezzel is szeretnék búcsúzni ma tőletek így március közepén, most már csak tényleg két hét van húsvétig és jön a várva-várt tavasz.

Ó a tavasz, amikor minden szebb, mindenki szebb, mindenki boldogabb, mindenki kiegyensúlyozottabb és minden virágzik, minden zöld és színes és alig várom…

Ajándék önfejlesztő ebook sorozat

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

kÉREM AZ AJÁNDÉK KÖNYVEM MOST!
Andrade G. ANITA
Andrade G. ANITAÖnfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH
Facebook