Ezért válaszd mindig a nehezebbik utat!

Ma arról lesz szó, hogy miért válasszuk mindig kivétel nélkül a nehezebbik utat.

A lehetőségekre koncentrálok.

 

Az igazat megvallva, az önfejlesztéssel kapcsolatban annyi mindent találsz az interneten, annyira sok információ és ötlet és tanács és tipp, hogy az ember egy idő után belezavarodik.

És éppen ezért azt tudnám tanácsolni, hogy nyissál egy World dokumentumot, vagy legyen egy csodafüzetet, mint ami nekem is van, ahova leírod azt a sok kis tanácsot és igyekszel hetente vagy akár kéthetente egy ilyen tanácsot megfogadni. Próbáld meg szépen, lassan beépíteni a tudatalattidba, mert itt fog kezdődni igazából a fejlődés.

Megfigyeltem, hogy sokszor, sőt én is még régebben még magamon is megfigyeltem, hogy elmegyek egy-egy előadásra, egy-egy tréningre, és rengeteg sok információt tanulok és hallok, hazamegyek és visszamegyek a régi kerékvágásba és nem használok fel semmit, nem vetek be semmit, és pont ezért végletekig fontos az, hogy ezeket leírd nap, mint nap és fókuszálj és koncentráljál rájuk, hogy ezeket be tudjad vezetni az életedbe.

A tudás az nem hatalom. Hogyha a tudás az hatalom lenne, akkor az összes két, három, négy, öt, hat diplomás embernek óriási nagy hatalma lenne.

A tudás az potenciális hatalom.

Hogyha a tudást nem használod, akkor megette a fene.

 

Nagyban gondolkodom.

 

Pont ezért elhoztam ma nektek egy ilyen tudást, amit hogyha nem használsz, akkor haszontalan. Méghozzá az, hogy mindig a legnehezebb utat, illetve a nehezebb utat válasszuk, és ezt egy személyes példával szeretném nektek szemléltetni.

Jómagam, amikor tizennégy éves lettem választanom kellett és én választhattam, jó persze, adtak nekem két választási lehetőséget, hogy hova megyek tovább tanulni.

Az egyik lehetőség az Szombathelyen az Orlai iskolában volt, a külkereskedelmi szakközépiskolán. A másik lehetőség pedig Fertődön volt anno még osztrák-magyar vállalkozásképző és közgazdaságtani középiskolának nevezték, mely egy két tannyelvű iskola volt, ahol Ausztriából jártak át a tanárok és német nyelven is folyt az oktatás.

Természetesen a nehezebbik utat választottam, mivel azt tanultam már nagyon kicsi koromban, hogy mindig a nehezebbik utat válasszuk, mivel az lesz az, amelyik a nagyobb előnyt, az édesebb, nagyobb gyümölcsöt fogja majd nekünk termelni a jövőben. Itt kezdődik a hosszú távú gondolkodás, hogy nem azt nézzük meg, hogy most mi lesz nekem jó az elkövetkezendő három percben, hanem azt nézzük meg, hogy majd öt-hat-hét, tíz, húsz, harminc, negyven év múlva melyik fogja nekem a legtöbb hasznot hozni. Úgyhogy erre az elméletre, tippre alapoztam azt a döntést, hogy Fertődre mentem tovább tanulni.

Majd a második pont az életemben, amikor ismét választóút előtt álltam, az, amikor végeztem Fertődön ezzel az iskolával és megszereztem az osztrák diplomámat, akár így is nevezhetjük, és egy olyan választási út előtt álltam, hogy mehetek Magyarországra főiskolára vagy egyetemre, illetve mehetek Ausztriába a bécsi Gazdasági Egyetemre.

Természetesen az ausztriai volt a nehezebb út, mivel teljesen más kultúra, egy elismerten nehéz egyetemről volt szó, továbbá teljes mértékben távol a szeretteimtől, a családomtól és a barátaimtól. De persze én se vagyok tökéletes és ez így van jó, mert senki sem az és én is rengeteget hibáztam az életemben, és volt egyszer egy eset, amikor a könnyebbik utat választottam, amit a napig bánok amúgy, és hogyha visszacsinálhatnám az időt, hogyha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor ezt nem így csináltam volna. Méghozzá emlékszem, azt hiszem egy éve voltam Fertődön vagy két éve voltam Fertődön ebbe az osztrák-magyar vállalkozói középiskolába, és akkor jött egy lehetőség, hogy átmehetek és ugyanezt az iskolát befejezhetem Oberpullendorsban is, ott is volt egy ilyen hack, handers academi képzés, mint ugye van Fertődön is.

Két választásom volt, megmaradok Fertődön, abban az iskolában, ahol a fele oktatás magyar volt, a másik fele pedig németül volt, ahol már ismertem mindenkit, ahol már tudtam, hogy be tudom fejezni az iskolát, vagy pedig kiköltözök tizenhat évesen Ausztriába egy teljesen idegen közegbe, hogy minden németül tanuljak. És a helyes választás az ez lett volna, én mégis megmaradtam a megszokottba, és pont ezért a döntésemért meg kell, hogy mondjam, nagyon-nagyon lelassította ez az osztrák tanulmányaimat. Tehát most itt vagyok és kérdezlek téged, milyen választásokat hoztál te a múltadban, milyen választások előtt álltál te a múltadban és melyik utat választottad, a könnyebbet vagy a nehezebbet, mit hozott neked ez?

 

kérdés

 

Hogyan tudod te ezt értékelni, illetve van-e esetleg ilyen választási út most jelenleg az életedben?

Hogyha van, akkor vajon a nehezebb utat fogod választani vagy megalkuszunk és maradunk a biztos rosszban, és a könnyebb utat válasszuk?

Akárkivel beszélek, akárkinek a könyvét, akármelyik mentoromnak a könyvét olvasom, akármilyen siker magazint olvasok, valami sikertanácsadó, mindenhol, mindenki azt mondja, hogy ahhoz, hogy sikeres legyél, általában a nehezett utat kell választani.

 

mentor

 

Erről szólt a mai bejegyzés, hogy mindig a nehezebb utat válasszuk!

Köszönöm, hogy elolvastad és mint mindig, hogyha is úgy gondolod, hogy ez a videó hasznos lehet akármelyik ismerősödnek, kérlek, hogy oszd meg! Köszönöm!

HA TETSZETT AMIT OLVASTÁL, AKKOR JÓ HÍREIM VANNAK SZÁMODRA:

Hatalmas munkaráfordítással összeállítottam egy verhetetlen 4 eKönyvből álló gyüjteményt. Kizárólag a legjobbaktól, a világ vezető szakembereitől – most magyarul! Így hosszú-hosszú évek kemény munkáját most ajándékba adom neked.

önfejlesztés ebookNE HALASZD EL A LEHETŐSÉGET! Töltsd le az INGYENES eBook sorozatot, ami a TE varázs formulád a sikerhez – garantáltan beválik! A TE személyre szóló siker gondolkodásmódod, ahol könnyedén és gyorsan elsajátíthatod a technikákat, hogyan gyárts eredményeket kifogások helyett! Email címedre azonnal fogadhatod mind a 4 ajándék eKönyvet egyszerre:

Andrade G. Anita
Andrade G. AnitaÖnfejlesztő tréner és online üzlet mentor

Facebook