2019.OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK
VÉGRE MINDEN ISMÉT A HELYÉN
A sport ok, intermittent böjtőlés is szuper megy ismét. Tegnap csak vegán kaját ettem. A vegán étkezéssel személy szerint csak az a problémám, hogy sokáig kell rágni – akármilyen hülyén hangzik és úgy igazán sosem lakik jól az ember. Legalábbis az az érzés sosem következik be, amit egy nagy adag rántott sajt, sült krumpli és tartár mártás tud neked adni. Vagy egy nagy szelet Gordon Bleu. És pont ez a vegán étkezés lényege – egészséges.
Sok TED előadást hallgattam a tejjel kapcsolatban. Főként orvosok adnak elő, így egész hihető, mivel több évtizednyi tapasztalattal rendelkeznek és állítják, hogy a tej NEM jó a gyerekeknek. Acid reflux-hoz vezetnek, allergiákhoz és megfázásokhoz. Persze csak akkor, hogyha túlzásba viszik. 1-1 deciliter reggelente valószínűleg nem okoz akkora kárt mint 1-1 deciliter közvetlen lefekvés előtt. Állítólag az a legrosszabb.
Én már 2 éve rászoktattam Miát a Szójatejre. Szereti azt is. Krémes, finom és lényegesen egészségesebb, mint a tehéntej. Néha adok neki tehéntejet is, de mind mondtam – sosem viszem túlzásba, mert félek az allergiák kialakulásától.
Elkezdtem felújítani a weboldalaimat is tegnap. Jó újra dolgozni. Hiányzik. Ez a háziasszonyos dolog nem fekszik nekem. 3 hétig kipróbáltam és valószínűleg itt Mexikóban folytatni is fogom, mert nincs se eFood, se Teletál, ahonnan rendelni tudnék ebédet. DE… oooh, de azok a hosszú órák a konyhában, a mosogatás, a ki-be pakolás a mosogatógépből… jaj. Ez a halálom. Feleslegesnek érzem magam közben. Maga a főzés jó zóna tevékenység, kreatív, érdekes, ellazít és élvezhető. Egy darabig… amíg nem muszáj. De, amikor már muszáj főzni minden nap, inkább vágjanak fát a hátamon. Tehát tegnap Alexnál voltak a gyerekek egész nap és hozott haza kaját egy vegán étteremből, így egész nap tudtam dolgozni. Végre újra úgy éreztem, hogy mégis élek.
Az igazat megvallva csak a főzéssel van gondom. Mosok, teregetek, hajtogatok, pakolok és nagyon jól gondját viselem a családnak is, csak ne kelljen főzni. Amikor 2-3 órát állsz naponta a konyhában és utána a családod 10 perc alatt elpusztítja, amit szívvel lélekkel megfőztél nekik, majd otthagyják a konyhát, mint egy csatateret. És amikor te legszívesebben lefeküdnél pihenni, DE neki kell állnod összepakolnod, tisztítanod, takarítanod és mosnod? Wow. Az összes háziasszony egy harcos és le a kalappal előttük. Sok férfi és sok nő sem hiszi el, hogy az egyik legnehezebb munkahely a világon a háziasszony dolga. Tudod az a fajta, aki tényleg minden nap főz, takarít és gondját viseli a családnak. Nem arról a fajtáról beszélek, akinek bejárónője van, a gyereket a TV neveli és állandóan rendetlenség van náluk. Na, ennyit is a háziasszony kontra karrier nő sztereó típusokról. Mindkettő rendkívül nehéz, HA JÓL CSINÁLOD… viszont mindkettőben megtalálhatóak azok az emberek, akik csak félvállról csinálják, így nem sikeresek és nem is elégedettek.
HAPPY HALLOWEEN!
Leave A Comment