Sziasztok, Sikernemzet!

Orsi Beata NagyA mai adás ismét egy interjú-adás lesz Orsival. Nagy Orsi Beáta egy coach és a Mega Success Expo alapítója, melyről többet megtudhattok a megasuccessexpo.com weboldalon.

 Szia Orsi! Köszönjük, hogy velünk tartasz, üdvözöllek itt a Sikerguru podcast-ben.

Szia, Anita! Nagyon örülök, hogy itt lehetek és üdvözölöm a hallgatókat is.

Készen állsz, hogy elláss minket a legjobb üzletépítési tippekkel?

Abszolút.

Szuper. De még mielőtt belevágnánk, azért mesélj egy picit magadról! Ha jól tudom, akkor most Angliában élsz. Mit csináltál előtte? Hol születtél? Honnan jöttél és mivel foglalkozol most manapság?

Én nagyon régóta élek Angliában, már most több mint 15 éve élek itt Londonban. Nagyon érdekes a dolog, mert én eredetileg angol nyelvtanár vagyok, ez a végzettségem és a főiskolán, Szegedre ahova jártam, és egyébként onnan is származom, mindig az volt bennem, hogy én nem szeretnék úgy egy nyelvtanár lenni, hogy soha nem éltem azon az adott nyelvterületen. Igazából így kerültem ide 2002-ben, aztán nagyon-nagyon jól éreztem magam itt kint, hazamentem, befejeztem a főiskolát, lediplomáztam, és hát vettem egy egyirányú jegyet. Aztán persze tanítani egyáltalán nem tanítottam illetve fura dolog ez, mert a tanítás megmaradt a karrierem során, de nem, mint nyelvtanár. Hamar sikerült elhelyezkednem, mentem azon az úton, mint általában az emberek, hogy van egy biztos bevétel, megteremtettem egy egzisztenciát, de valahol mindig-mindig többre vágytam. Kicsi koromtól kezdve az volt bennem, hogy én szeretnék vállalkozó lenni, én szeretnék a saját lábamon állni, és úgymond irányítani a dolgokat. Voltak különböző próbálkozásaim munka mellett, de igazából olyan 2015-ben történt egy fordulat az életemben, sőt egy kicsit visszamegyek, mert 2012-ben, amikor az életmódom megváltozott, én erről nagyon is szoktam beszélni, meg nagyon is fontosnak tartom, volt nekem egy úgymond emergency műtétem. Ennek kapcsán kezdtem el az ezotéria felé menni, megváltoztatni az életmódomat és később 2015-ben jött az, hogy lelkiekben rendben vagyok, de akkor tényleg foglalkozzak azzal, amit szeretnék csinálni. Elkezdtem különböző tréningekre járni, kurzusokra járni és ennek eredménye lett az, hogy ma már munkahelyem nincsen, ez egy nagyon-nagyon friss dolog, hogy nincs a megszokott állás, hanem mint vállalkozó, mint business coachként működök, illetve azt csinálom és mellette a Mega Success Exponak vagyok az alapítója.

Mi volt ez az életmentő műtét, hogyha szabad kérdeznem?

Szabad kérdezni, nagyon sokan nem szeretnek erről beszélni, bár úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akivel ez történt. Nekem volt egy méhen kívüli terhességem, ráadásképen ez egy olyan terhesség volt, amiről kvázi nem is tudtam, egészen addig, amíg rosszul nem lettem és akkor a sürgősségin kötöttem ki, ahonnan aztán már nem engedtek haza, mert addigra már komplikációk léptek föl. Nagyon sokan erről a dologról nem szeretnek beszélni, teljes mértékben megértem. Én szeretek erről beszélni, mert szerintem nagyon fontos, hogy a nők tudjanak erről beszélni, át tudjanak lépni és én abszolút áldásként tekintek erre a dologra, mert hogyha ez nem történik meg akkor az életem teljesen más irányba fordul, és én azt gondolom, hogy egy unalmas számomra, háziasszony szerepet töltenék be, hogyha esetleg ez a méhen kívüli terhesség nem történt volna meg.

Ez volt a kiváltó ok, hogy áttértél az alkalmazotti életstílusról egy vállalkozói életstílusra?

Ez egy hosszú láncfolyamatot indított el, vagy egy láncreakciót indított el és először az életmódváltásban történtek a változások, és utána később ismertem azt föl, hogy persze ez oké, hogy egészségesen étkezek, meg sportolok, meg mind szép és jó, de valahol vágytam a sikerre, amit a munkahelyemen nem kaptam meg, nem tapasztaltam. Mindig azt éreztem, hogy be vagyok zárva egy dobozba és onnan nem lehet kilépni, mert a nagy cég ezt várja el, meg azt várja el és én elkezdtem ki-ki kukucskálni ebből a dobozból, és azt mondtam, hogy figyelj, ezen kívül is létezik egy világ, ami számomra sokkal csábítóbb.

Igen. Láttam a profilodban, a profilképek között, hogy találkoztál John Travoltával, mivel van egy közös képetek is. Ez hogy történt? Ezt megosztanád velünk?

Persze. Nemcsak ővele találkoztam, vagy volt lehetőségem találkozni, hanem 50 Cent-tel, Vanilla Ice-szal, a Vanilla Ice-t általában nem ismerik, de amikor azt mondom, hogy Ice Ice Baby, akkor mindenki tudja, hogy kiről van szó. Igazság szerint 2015-be kezdtem el tréningekre járni, üzleti tréningekre, akkor kezdtem el tanulni a marketingről, akkor kezdtem el tanulni a brandről a brand építésről, hogy hogyan jelenjél meg a közösségi médiákon. Egy-egy ilyen konferencia alkalmával vendégként szoktak lenni ilyen „A” listás celebrity-k és így sikerült velük találkoznom. Természetesen tanul is az ember tőlük. Nagyon sokan azt gondolják, hogy fú John Travolta persze a Grease-be szerepelt, meg ja, repülőt vezet, meg nem tudom, én milyen parókát hord, mert ugye ez van a médiába benne. De mindegyiknek megvan a maga kis háttér információja, amit a médiában nem osztanak meg. Pl. a Vanilla Ice-nak van egy nagyon szuper ingatlan-felújítói cége és abban dolgozik már huszonvalahány éve, azt csinálja és apartmanokat vásárol meg nagyrészt Floridában, és luxus apartmanokká varázsolja őket. Tréningeken, hogyha jönnek ilyen celebrity-k, akkor ők általában erről beszélnek. Amit érdemes mondjuk a Vanilla Ice-nál tudni, van egy nagyon érdekes történet, az az, hogy igen megcsinálta azt az egy számot, mert abból lett híres, ezt 16 évesen írta meg ebből keresett 160 millió dollárt, ebből az egy számból keresett 160 millió dollárt. Ezt az összeget befektette ebbe az ingatlan vállalkozásába, igazság szerint ebből van neki pénze. Ebből vannak meg neki, azok a luxus dolgok, de mellette csinálja a zenét is, tehát az sem elhanyagolható.

Ezt a Mega Success Expo keretein belül vannak ezek a tréningek, amikről most meséltél?

Nem. A Mega Success Expo az egy eléggé friss dolog, ezt idén alapítottam a társammal, Dobos Gáborral, és ha végig mész a facebook oldalamon, vagy a weboldalamon, akkor látod azt, hogy milyen emberektől tanulunk mi, vagy kikkel találkozunk. Én azt gondolom, hogy Magyarországon is van lehetőség erre… ezeket, amiket mi tanulunk ezeket beépíteni a vállalkozásba, azonban nagyon sokan egyrészt, ahogy gondolkodnak azáltal limitálva vannak, másrészt nincs nekik lehetőségük arra, hogy akár a világ másik végére elutazzanak, hogy egy-egy ilyen konferencián részt vegyenek. Mert magán a konferenciákon való részvétel az nem egy ilyen horribilis összegről van szó, de igen az oda út, a szállás a nem tudom én, az összeadódik és nem egy kis összegről beszélünk. Nekünk a célunk az az, hogy külföldi előadókat vigyünk el első körben Magyarországra, ahol lehet tanulni, és sikeres üzletemberek, remélem, hogy lesznek benne celebrity-k is és utána szeretnénk továbblépni és más kelet-és közép-európai országokba elvinni ezt a rendezvényt. Annyit tennék még hozzá, hogy itt elsősorban oktató céllal csináljuk ezt a rendezvényt, hogy tanuljunk és Magyarország is ne egy-két évvel lemaradva legyen a trendektől, hanem ez az up to date legyen bármikor. Tehát azok a kis- és középvállalkozók, vagy akár vállalatvezetők, akik eljönnek a Mega Success Expo-ra azok sikeres és hiteles emberektől tudnak tanulni.

Fantasztikus ötlet, nekem ez nagyon-nagyon tetszik, sőt ez nekem akkor is nagyon-nagyon tetszett, amikor én először erről hallottam. Áruld el nekünk Orsi, lesz ilyen rendezvény mostanában Magyarországon?

2018-ban lesz a következő, viszont 2018-ban 4-et szervezünk, első az január 20-án lesz. Egyelőre több részletet nem árulhatok el. Egyrészről azért, mert több emberrel tárgyalok, mint előadó, akik részt vesznek rajta, de elég ismert nevekkel tárgyalunk és magyarokkal is, tehát magyar ismert nevekkel is tárgyalunk. Nem feltétlenül akarjuk leszűkíteni arra, hogy csak külföldieket hozunk el.

A Te céged az a OBM Consultancy, mit jelent ez a cégnév, és mit csináltok a cégen belül?

Igazság szerint ez csak egy konzultáns cég. Itt én vagyok egyedül és én, mint business-coach vagyok, tehát segítek kis-és középvállalkozóknak illetve vezetőknek, vállalatoknak abban, hogy kicsit jobb legyen az online megjelenésük. Nagyon szeretem az üzleti rendszereket és folyamatokat, és hogy hogyan lehet ezeket beépíteni. Hiszem azt az első pillanattól kezdve, hogy ha valaki vállalkozásra adja a fejét, akkor üzleti folyamatokra, automatizálásra szükség van, hiszen egyedül csinálni egy vállalkozást, az egy nagyon-nagyon kemény dió és mindenki azt hisz, hogy így lesz a legolcsóbb és ez abszolút nem így van. Ez az egyik része, a másik része pedig az, hogy… vegyünk egy egyszerű példát, egy weboldalt megcsinálni, mindenki azt mondja, hogy fú, hát azt mindenki tud már, mert mennyi template? vázlat fent van a neten. Igen, de ha Te egy profi weboldalt akarsz csinálni és nem értesz hozzá, akkor nem fogsz tudni profi weboldalt csinálni, mert mindig lesz valami gikszer benne, ami éppen nem úgy működik, vagy nem úgy áll, vagy nem úgy csinálja, ahogy Te szeretnéd, és rengeteg időt fogsz beleölni, vagy rengeteg időt öl bele az illető, aki csinálja, és nem jut egyről a kettőre. Egy vállalkozónak nem ilyen dolgokkal kell foglalkoznia, én ezt gondolom, vagy egy vállalkozónak nem azzal kellene ideje nagy részét tölteni, hogy számlákat írjon. Mert ezek úgymond piszlicsáré dolgok, meg kell csinálni, mert szükség van, rá viszont rengeteg idő elvesz. Igen egyszerű, de mennyivel jobb, hogyha mondjuk, van egy asszisztensed, akinek kiadod, hogy figyi ennek, meg ennek küldjél egy számlát és el van intézve. Nekem, mint vállalkozónak nem kell ezzel foglalkozni. Tehát én segítek egyrészt fölnyitni a szemeket arra, hogy rengeteg lehetőség van az interneten arra, hogy nem nagy összegekért, de ezek a dolgok a háttérben kvázi automatikusan menjenek. Vagy azt, hogy hogyan jelenjünk meg a közösségi médián, hiszen az sem mindegy. Én pl. van nekem egy előadásom erről, hogy hogyan építsél személyes brand-et, ott szoktam mondani, hogy senkit sem érdekel, hogy Te mit eszel. Ha Te egy vállalkozó vagy akkor nem az érdekel, hogy mit eszel, meg milyen cicás videókat osztasz meg, hanem azt akarom tudni, hogy Te, amit csinálsz, abból kifolyólag miket osztasz meg. Semmi más. Sajnos a világ így működik. Az emberek elfelejtik azt, hogy lehet, hogy nekik tetszik, mondjuk egy videó, amit már millióan megosztottak és tényleg vicces tényleg jó, nincs ezzel semmi baj se, viszont ha Te tényleg szeretnél sikeres lenni abban, amit csinálsz, akkor erről kell beszélned. Mert ekkor fognak észrevenni az emberek. A siker az nem egyik napról a másikra történik. Sokan azt mondják, hogy fú hát milyen híres lett…. mondok egy példát, Szabó Péterre szokták azt mondani, hogy egyik napról a másikra milyen híres lett, hát, ja, csak van még mögötte 10 év kemény munka. Én ebben szoktam segíteni illetve tartok olyan tréningeket, ilyen kiscsoportos tréning, ahol mondjuk olyan embereknek, akik, kezdők nem értenek, mondjuk a facebook oldal létrehozásához, kezeléséhez ott milyen dolgokat lehet automatikusan beállítani, ilyenben csinálok gyakorlati tréningeket. Nekem ez a fontos, hogy minden tréninget, amit csinálok az gyakorlati. Mutatok dolgokat, hogy igen ide kell menni, oda kell menni, ezt kell megnyomni, azt kell megnyomni, ezt írd be, az úgy nem jó stb. stb.

Ezt nagyon-nagyon jól leírtad és az érdekes volt, mikor azt mondtad, hogy sokan olyan dolgokat osszanak meg, amik számukra fontosak. Ezt a véleményedet nagyon osztom, hogy egy vállalkozónak nem azt kell megosztani, ami számára fontos, vagy ami neki tetszik, hanem egy vállalkozónak a vevőinek a fejével kell gondolkodni. Azt kell megosztania, ami a vevőinek tetszik, a vevőinek hasznos, a vevőit segíti, mert úgy igazából azért csinálunk egy vállalkozást, hogy embereken segítsünk, nem azért, hogy nekünk a rettentő sok pénzünk legyen és, hogy a mi egónkat azzal növeljük, mert általában tapasztalatom szerint is egy ilyen vállalkozás már a leges-legelején halálra van ítélve.

Abszolút. Teljes mértékben egyet értek veled. Azért a pénz is nagyon fontos, tehát én azt nem raknám hátrányba, mert az ember…. Az elsődleges az az, hogy segíteni akarsz egy rétegen és az ő fejükkel kell gondolkodni, őket mi az, ami érdekli, és azokat kell posztolni és az, hogy te mit gondolsz, hogy ezt szereted, nem szereted, politikailag egyet értesz vele, vagy nem értesz, vele az senkit nem érdekel. Nem is kell közzé rakni. Ezt nem is szoktam javasolni. Ha valaki végig megy az én facebook profilomon, akkor semmilyen politikai se kommentet nem talál…. én nagyon stratégikusan építem az én online megjelenésemet. Ez az én privát véleményem, igen mindenkinek van véleménye, de senkit nem érdekel. Viszont a pénz sem egy mellékdolog. Tehát az ember azért csinál vállalkozást, hogy abból valamilyen szinten megéljen. Az hogy kinek mi ez a szint az egyénfüggő. Ezzel nincs is semmi gond. Ha nem akar ebből igazság szerint megélni, akkor csináljon egy charity-t egy alapítványt…de akkor az meg nem vállalkozás. A kettőt nem lehet összerakni. Legalábbis az én véleményem szerint.

Tehát fontos, hogy nyereséges legyen a vállalkozás és úgy legyen felépítve.

Igen a pénz is fontos azaz, hogy mennyi profitot termel, igen ki tudom e fizetni azokat a költségeket, amik felmerülnek, valahol kielégítem az én saját igényemet, hogy segítsek más embereken, hogyha ez igény. Ha az az igény, hogy profitorientált, és csak a pénz számít, akkor egyértelműen arra kell rámenni. Viszont hogyha valaki tegyük, fel csak az anyagi dolgokra megy rá, akkor meg nem olyan dolgot kell csinálni, ami a szenvedélye, nem olyan dolgot kell csinálni, amit szeret, nem feltétlenül csak az a célja, hogy segítsen embereken, hanem az, hogy mennyi profitot csinál. Mondok neked egy példát erre itt Angliában, de szerintem nálatok is hasonló a helyzet, nagyon sokan ingatlanoznak. Az ingatlanozás azaz, amikor megvesz egy ingatlant, kiadja, van, bevétele megveszi a következőt, azt is kiadja, vagy felújítja, kiadja, csinál belőle nagy profitot. Ezek az emberek 75%-ban ha nem többen, csak a pénzért csinálják. Az ingatlan az nem a szenvedélyük, nem az a lényeg nekik, hogy na, most akkor hány embert tudok elszállásolni, hanem az, hogy oké mennyi az én bevételem és milyen életszínvonalat tudok fenntartani saját magamnak, illetve családom részére.

Ha már itt vagyunk a következő pontban a csapatépítésről szeretnék egy kicsit beszélni, és ezt már Te is említetted még az interjú leges-legelején, hogy rettentő sok vállalkozó esik abba a hibába, hogy mindent saját maguk akarnak csinálni és úgy gondolják, ha jól akarják csinálni, akkor maguknak kell csinálni, ez az egyik legnagyobb hiba, amit már többször, több helyen is elmondtam. Hogyan válasszuk ki a munkaerőt? Hogyan vadásszuk le a tehetségeket, akikben megbízunk? Hogyan építsünk csapatot? Miért fontos ez?

Szerintem ez nagyon fontos, hogy az ember kiadjon dolgokat a kezéből. Volt olyan kliensem, aki azt mondja, hogy hát én pedig nem adom ki az ügyeket a kezemből, mert nekem azt látnom kell, és nem bízok meg a csapatomban. Ha Te nem bízol meg a csapatodban, akkor hogy várod el azt, hogy Ők megbízzanak benned. Ez oda-vissza játszik. Nekünk a párommal jelen pillanatban 3 vállalkozásunk van, egy ugye az OBM consultancy, amiben én full time-ba vagyok közös a Mega Success Expo illetve neki van egy fotós vállalkozása. Gondolhatjátok, hogy rengeteg adminisztrációval jár mindegyiknek a feladata és én mondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó ezeket csinálni. Tehát a partneremnek mondtam, hogy kész elég volt. Alkalmazzunk valakit, és akkor jött az, hogy fú hát hogyan. Következőt alkalmaztam és nekem nagyon bejött és utólag azt mondja ő is, hogy egy nagyon jó dolog volt. Láttuk azt, hogy mennyi az az összeg, amit havonta erre tudunk szánni. Amikor ez megvolt… a feladatok, amiket akarunk, hogy az illető elvégezzen. Visszafele fajta gondolkodást alkalmaztuk, és így mentünk visszafelé, oké ennyit tudunk rá szánni, hol találjuk meg az illetőt? Hát itt Angliában nem tudtuk megtalálni, mert ennyiért nem tudunk alkalmazni senkit sem, oké akkor merre menjünk? Egy olyan ember, aki elérhető akár a nap 24 órájában, tehát nekünk nem volt szükségünk arra, hogy személyesen találkozzunk vele. Így szépen bontottuk vissza, tudod, amikor a hagymát pucolod és veszed, le a rétegeket mindig oda középre nem jössz. Leírtuk, hogy milyen értéket szeretnénk, hogy az illető képviseljen. Amikor ezek megvoltak, akkor döntöttünk úgy, hogy oké, miért nem keresünk egy olyan embert, aki tudjuk azt, hogy a számítógépekhez kell, hogy értsen, tudjuk azt, hogy internet közelben kell lenni, hiszen csak így fogunk tudni vele kommunikálni. Legyen neki laptopja, okos-telefonja stb. Így jutottunk el, hogy egyetemeken kezdtük meghirdetni, ezt az egészet, nem árultunk zsákbamacskát azzal, hogy megmondtuk azt, hogy mire lehet számítani, mik a követelmények és 3 fordulós interjút csináltunk. Egy magasabb pozícióba egy megszokott dolog, de ilyenben nem hinném, hogy megszokott dolog lenne….

Az első kikötés az az volt, hogy önéletrajzot nem kérünk, mert az önéletrajzzal, a papír mindent elbír egyrészről, a másik meg egy önéletrajzból kiderül az, hogy milyen suliba jár az illető, meg miket csinált, de az, hogy hogyan csinálja a dolgokat, az, hogy megbízható e nem fog kiderülni egy önéletrajzból. Első kőrben azt kértük a jelentkezőktől, írjanak, hogy miért gondolják magukat alkalmasnak erre a munkára. Természetesen megmondtuk azt, hogy mi az, amit elvárunk. Erre érkezett olyan 20-30 e-mail, azokat elolvastuk és innentől megint jött a hagymahámozás. Oké, ez szimpatikus, ez nem szimpatikus, hogy írta meg azt a levelet, köszönt, nem köszönt, elköszönt nem köszönt el, egybe írta az egészet, mégis csak elküldte az önéletrajzot, pedig direkt mondtuk, hogy ne. Mert pl. ez tök jó visszajelzés, hogy Te mondasz neki valamit, de nem azt csinálja, akkor milyen lesz később, amikor élesben megy a dolog. Ezek után kiválasztottunk jó pár embert és mondtuk, hogy szeretnénk egy videó-interjút csinálni, ahol mind a ketten ott voltunk, ők is kérdezhettek tőlünk, nekünk is volt kérdésük. Láttuk azt, hogy milyenek, láttuk, hogy milyen az internetkapcsolat, tehát nagyon sok minden tudunk egy fél órás 20 perces interjú alatt tesztelni. Miután ez megvolt, adtunk nekik 3 feladatot, mindenkinek ugyanazt a feladatot. Ez egyébként húsvét előtt volt, képzeljétek el, hogy a húsvét hétvége volt a határidő nekik, hogy a feladatokat megcsinálják. Olyan feladatokat adtunk, amiről már beszéltünk, ami a hirdetésben benne volt, tehát nem váratlan dolgok voltak, nagyon jó volt a visszajelzés, hogy ki volt az, aki megcsinálta, ki volt, aki nem csinálta meg. Ez alapján választottuk ki az illetőt, akivel egy nagyon-nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépíteni és 100%-ig megbízom benne és tudja a pénzügyi dolgainkat, tisztában van mindegyik vállalkozásnak a pénzügyi dolgával és mindent csinál. Talán a fordulat az egészben az az, hogy egy fix jövedelmet mondtunk és ehhez tartjuk magunkat, de nincs fix óraszám. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy egyik hónapban csak 10 órát dolgozik, a másik hónapban meg dolgozik 40 órát.

Angol egyetemeken, vagy magyar egyetemeken keresetetek?

Magyar egyetemeken, Magyarországra mentünk vissza és magyar egyetemeken hirdettük meg illetve fölkerestem pár… mert én ugye Szegeden végeztem az anno még Juhász Gyulának hívták, ma már Szegedi Tudományegyetem. Nagyon fontos volt az, hogy angolul beszéljen. Nekünk a legtöbb kliensünk angolul beszél, tehát ez egy fontos kritérium volt. Végül is így találtuk meg. Egyébként furi, mert facebook csoportokba hirdettük meg, egy-két tanszékvezetővel jó kapcsolatom van és akkor fölkerestem őket, hogy ki lehetne e rakni faliújságra meg ilyen helyekre és segítettek.

Végül is főképp facebook csoportokban hirdettétek meg?

Igen, használjuk az online médiát. Ki kell használni a lehetőségeket.

Sokan gondolják azt, hogy ahhoz, hogy kiváló vállalkozó legyél és egy sikeres üzletet tudj kiépíteni ahhoz vállalkozói családban kell, hogy felnőjél. Tehát, hogy ezt már gyerekkorodból magaddal hozd. Mi a véleményed erről?

Szerintem ez egyáltalán nem így van, nem függ össze, nincs kapcsolat közötte. Szerintem az, aki vállalkozó családban él, azok már elég korán bele vannak rakva, hogy de már pedig a vállalkozásban dolgoznod kell stb. és szerintem nem szeretik és nem biztos, hogy úgy csinálják, és azt csinálják, sok példát lehet rá látni, persze vannak kivételek, nem azt mondom, hogy mindenki ilyen. Én személy szerint abszolút nem vállalkozói családból jövök, talán a dédnagyapámnak volt anno boltja, ő lehetett az egyetlen vállalkozó a családban. Én egy pedagógus családból származom, édesanyám szülei mindketten pedagógusok voltak, az anyukám is pedagógus, apukám részéről munkásemberek, akár vezető beosztásban is, de mindenki abban volt benne, hogy igen van egy munkahelyem, ott törekszem amennyire csak törekszek, nem rizikóztatok én a biztosat nem adom föl. Én vagyok…. bár nem feketebáránynak nevezném magam a családban, de én vagyok az, aki igen is nagyon-nagy rizikókat bevállal. Pontosan azért, hogy az ember sikeres legyen. Aztán az, hogy siker, szerintem ez a szó mindenkinek mást és mást jelent. Számomra azt jelenti, hogy az a cél, hogy elérni azt a sikerességet, amikor azt csinálom, amit én szeretnék, akkor csinálom, azzal csinálom, és úgy csinálom, ahogy én szeretném, mert az az én szabad választásom.

Megosztanál velünk egy áldozatot, amit a vállalkozásod miatt kellett meghoznod?

Többet. 🙂

Többet is megoszthatsz!

Én elsősorban rengeteg anyagi áldozatot hoztam, amennyit én tréningekre ráköltöttem és igen is az, hogy szeretnék fejlődni, és szeretném a legújabb trendeket ismerni, és ezeket átadni, az nagyon-nagyon sok pénz ez az egyik. A másik meg volt egy olyan időszak, amikor azt mondtam, hogy éreztem azt, hogy az én családom nem támogat és kellett húznom egy határt, hogy igen hallgatok arra, hogy na, de hát a biztos egzisztenciát ne add föl, hidd el tudjuk, hogy nagyon jó de hát már mennyi mindent megpróbáltál és nézzük meg, hogy abból nem lettél milliomos egyik napról a másikra. Igazság szerint ez az egyik legnagyobb áldozat, amit hoztam. Tavaly volt egy olyan időszak, amikor azt mondtam, hogy jó, ha nem is mindent elvágok, de nagyon-nagyon lecsökkentettem a kapcsolattartást a családommal, akik még Magyarországon vannak. Ez egy 6 hónapos időszak volt, mire ők mondták azt, hogy most már nem is jöttök haza, vagy mi lesz? A rendszeres telefonból egyre ritkább lett, amikor beszéltünk akkor is elég rövidre fogtam a dolgokat, mert azt mondtam, hogy most hallgatom azokat a negatív dolgokat, amiket ők jó szándékból mondanak, meg azért mondták, mert féltenek, mert a gyerekük vagyok, mert a tesója vagyok stb.

Nincs ezzel semmi gond se, viszont engem akkor olyan negatív hatásként ért, hogy muszáj volt azt mondanom, hogy van egy határ és akkor itt most ennek véget vetek. Érdekes, hogy most már teljesen másképp látják a dolgokat és támogatnak, most már kapom azt a fajta támogatást, amire én vágyok. Amikor nem az van, hogy jaj, ne hagyd ott a munkahelyedet, mert akkor mi lesz, hanem jó, hát akkor csináld, ha azt gondolod, hogy ez a legjobb számodra, akkor csináld. Néha csak ennyi kell, én ezt alkalmaztam nekem ez vált be, hogy aztán másnak mi, biztos, hogy más. Onnantól kezdve mikor újra azt mondtuk, hogy jó akkor most hazamegyünk, és akkor meglátogatjuk, akkor elkezdtünk beszélgetni dolgokról, hogy ezt csináltuk, azt csináltuk, viszont amikor jöttek ezek a negatív kommentek, akkor mi egyből tükröt tartottunk. Megkérdeztem azt, hogy honnan tudod, te nem vállalkoztál sohase. Hogy tudsz nekem tanácsot adni, hogy ez a vállalkozás jó, vagy nem jó, amikor Te soha az életben nem vállalkoztál. Mondok egy másik példát, nekünk van egy ingatlanunk Spanyolországban, van egy ingatlanunk itt Angliában, és a spanyolországit az pusztán befektetésként vettük és azért, hogy a nyaralók odamenjenek és kiadjuk. Mondták, hogy honnan tudod, hogy Spanyolországba mik a törvények, meg hogy ott venni, úr Isten, hányszor fogsz odamenni, meg stb. Erre nekem csak annyi volt a kérdésem, hogy miért Te vettél már külföldön ingatlant? Akkor honnan tudod, hogy ez így van, vagy úgy van, vagy amúgy van? Vettél Spanyolországban ingatlant? Nem… Ezek az apró kis türkök, amiket az ember fölmutat, a másik meg ugyanakkor nyitottak voltunk mutattuk azt, hogy az életünkben ez történik, vagy az történik. Igazság szerint a pálfordulás az azt gondolom, hogy pontosan a Mega Success Expo-n volt, amit júniusban csináltunk, az volt az első. Megkértem őket, hogy jöjjenek el, ott végre minden a helyére rakódott. Abszolút nem az, amit ők elképzeltek. Fura volt hallani azt, hogy… utólag aztán bocsánatot is kértek, hogy ők teljesen mást gondoltak, nem is értik, hogy miért nem voltak nyitottak, és miért nem hitték el azt, amit én mondok. Egy másik dolog, hogy én is megismertem őket annyira és elkezdtem volna rizsázni, hogy mi az, ami őket érdekli, tehát amikor találtam valamit, ami őket érdekli, akkor sokkal többet beszéltem. Amikor találtam egy olyan pontot, ami mondjuk, abszolút nem érdekli őket, akkor meg úgy döntöttem, hogy akkor arról nem beszélek.

Eddig tök sok hasznos információt adtál nekünk. Szeretem, amikor személyes történeteket osztasz meg, mert szerintem a hallgatók is ezáltal tudják megérteni, hogy miről van szó, és hogy a másik ember miken megy keresztül.

Igen. Én gyakorolom ezt a vállalkozásomban is. Vannak olyan helyek, ahol csinálok facebook élőket és rendszerint hozok saját tapasztalatokat. Megint mondok akkor egy példát, hogy nekem milyen customers service tapasztalatom volt, ahol én voltam a vásárló és, hogy bánt velem az a cég, akkor elkezdtem analizálni, hogy ez történt, tök mindegy mi a végeredménye, de vállalkozó szempontjából, ha neked van egy ilyen vásárlód, akkor mi az, amit tehetnél jobban. Mivel tudnád megnyerni, hogy ne egy negatív vásárlód legyen, hanem egy pozitív, aki a probléma ellenére mégis csak vissza fog jönni hozzád. Nagyon sok ilyet alkalmazok, folyamatosan figyelem körülöttem mi történik, én miket tapasztalok meg, hogyha én nem a vállalkozó, hanem a másik oldalon állok. Akkor megnézem azt, hogy oké ezt én hogyan csináltam volna másképp, és annak milyen eredménye lett volna. Ezeket meg is szoktam osztani, mert ebből lehet tanulni. Az élet hozza a legjobb példákat

Ez a márkaépítéshez is tök fontos, ahogy mondtad Te is a történetmesélés a story telling, hogy a saját tapasztalataidat adod át, az ugye a Te márkaépítésedhez is hozzá tartozik valamilyen szinten.

Persze. Az egyik kedvenc kérdésem az az szokott lenni, amikor a márka vagy a brand építésről beszélek, ez egy és ugyanaz, hogy ki szokott márkát építeni. Általában csak egy pár ember rakja fel a kezét. Mondom, 24 órában márkát építesz, a saját brandedet, hogy az emberek mit mondanak rólad, amikor nem vagy a szobába. Az a Te márkád, az Anita a Nagy Orsi a nem tudom én kinek a márkája. Ez nagyon fontos és nem szabad összekeverni mondjuk a vállalkozásodnak a márkájával. A Te példádban van a Sikerguru, igen az egy vállalkozás, de van az Anita, aki teljesen más. Igen a kettő között van összefüggés, de a kettő nem ugyanaz.

A márkaépítésbe nem fogunk belemenni jobban, mert szerintem arról órákig lehetne beszélni, mert annyira érdekes dolog. Rengeteg könyv és rengeteg információ van kint márkaépítésről. Az összes vállalkozónak a feladatköréhez nagyon-nagyon szorosan hozzá tartozik.

A podcastet ITT bármikor meghallgathatod.

HA TETSZETT AMIT OLVASTÁL, AKKOR JÓ HÍREIM VANNAK SZÁMODRA:

Hatalmas munkaráfordítással összeállítottam egy verhetetlen 4 eKönyvből álló gyüjteményt. Kizárólag a legjobbaktól, a világ vezető szakembereitől – most magyarul! Így hosszú-hosszú évek kemény munkáját most ajándékba adom neked.

önfejlesztés ebookNE HALASZD EL A LEHETŐSÉGET! Töltsd le az INGYENES eBook sorozatot, ami a TE varázs formulád a sikerhez – garantáltan beválik! A TE személyre szóló siker gondolkodásmódod, ahol könnyedén és gyorsan elsajátíthatod a technikákat, hogyan gyárts eredményeket kifogások helyett! Email címedre azonnal fogadhatod mind a 4 ajándék eKönyvet egyszerre:

Andrade G. Anita
Andrade G. AnitaÖnfejlesztő tréner és online üzlet mentor

Like-old Facebook oldalam, hogy hozzáférést nyerj nyerő tippekhez itt: Facebook oldalam

Fogadjátok szeretettel egyik animált videóm:

  Oszd meg barátaiddal is:

Facebook